Igen, Jézus még mindig csak egy mítikus személy. Nemcsak azért, mert még senki sem próbálkozott a 30. blogbejegyzésemben  felkínált kihívásra válaszolni és megfelelően érvelni Jézus történelmisége mellett, hanem azért is, mert nincs olyan szakértői munka, amely kiállta volna a szakmai kritikákat igazolva Jézus személyét. Azonban a téma aktualitását erősíti a megannyi keserves próbálkozás a leleplező ismeretek elferdítésére. 

A Kálvinista Apologetika a bevált gyakorlathoz híven folytatja a megtévesztő munkát Jézus történelmiségével kapcsolatban és megpróbál szakmainak tűnő magyarázatokat kínálni. Az alábbiakban rámutatok a  Békefi Bálintal folytatott rövid beszélgetésben elhangzott hamis érvekre:

„Jézus halála után pár évtizeden belül egy nagy mozgalom alakult ki követői körében, akiknek egy jelentős része, legalábbis több tucat vezető azt állította, hogy ő személyesen ismerte Jézust, amit akkoriban senki nem kérdőjelezte meg.” – Több tévedést is tartalmaz ez a kijelentés. Először is, a nagy mozgalom nem pár évtizeden belül alakult ki, hanem pár évszázadon belül. A keresztény egyház nyomorúságos növekedéséről a 24.blogbejegyzésben írtam. Másodszor, nincs egyetlen olyan hiteles feljegyzés, amelyben valamelyik korabeli egyházvezető azt állítaná, hogy személyesen ismerte volna Jézust. Az evangéliumokban szereplő, állítólagos szemtanúként írt bejegyzések megbízhatatlanok, valamint nem ismerünk egyetlen korabeli történetíró szemtanúi beszámolót sem – ezt a 13. blogbejegyzésben részleteztem. Senki sem kérdőjelezte meg Jézust, hiszen nem tudtak létezéséről. A legkorábbi dokumentumoknak Pál írásait tekinthetjük, amelyben egy égi Jézus szerepel. Nem tudunk arról, hogy valaki egy valós földi Jézusról beszélt volna az első század végéig. Erről írtam a 17. blogbejegyzésben. A páli leveleken kívül sem találhatunk elfogadható bizonyítékot a földi Jézusra, gondoljunk csak a Zsidókhoz írt levélre, amelyben az evangéliumoktól eltérő, egy mennyei Jézust, ismerhetünk fel – további részletekkel szolgálok a 20. bejegyzésben. 

„Korabeli világi történészek 1-2 generációval Jézus után, a zsidó Josephus Flavius vagy a római Tacitus beszámolnak Jézus létezéséről és haláláról és ott sem merül föl, hogy legendás személyről lenne szó.”– Ez a kijelentés is hamis. Részletesen foglalkoztam azzal a 5. blogbejegyzésben , hogy nagyon sokan lejegyezhették volna Jézust, de egyetlen történetíró sem tette meg. A 8. részben és a 9. blogbejegyzésben részleteztem, hogy Josephus írásaiban kétszer szerepel Jézus neve, de egyik sem támasztja alá az evangéliumokban szereplő földi Jézus létezését. Az un. Testimonium Flaviumban a szövegösszefüggés alapján bizonyítottan egy később beékelt szövegről van szó, valószínűleg Euszebiosz alkotása nyomán. A második esetben pedig a „Jakab hivatkozásban” egy másik Jézusról szerepel. 

Tacitus a második század elején íródott és fennmaradt munkájában sem beszél Jézusról, hanem a Néró idejében történt tűzvésszel kapcsolatosan megemlíti a keresztényeket és Krisztus kivégeztetésének mendemondáját. A Kálvinista Apologetika saját oldalán elismeri, hogy „Tacitus inkább hallomásból, mendemondákból szerezte az információját, mintsem mély kutatások alapján. Egyrészt, ha komolyan utánajárt volna Jézusnak, elvárható lenne, hogy kicsivel többet írjon róla, másrészt pedig az, hogy ne tévedjen akkor, mikor a vele kapcsolatos eseményről számol be.” Hozzátenném, hogy Tacitus utána járt volna és valószínűleg írt volna Jézusról, ha az evangéliumokban szereplő Jézus létezett volna, hiszen pontosan azt a kort részletezi. Tacitustól nem tudhatunk meg semmit a történeti Jézusról, inkább csak annyit, hogy már az első század végén elkezdték Krisztus történetét történelmi eseményekkel kiszínezni. 

„Az Újszövetséget nem lehet lesöpörni, mert olyan dokumentumokról van szó, amelyek egymástól függetlenül keletkeztek Jézus állítólagos élete után mindössze pár évtizeddel. Az evangéliumok mögött a kutatók legalább öt független forrást fedeztek föl, amelyek mind beszámolnak Jézus életéről.” – Mondanom sem kell, hogy ez tételes hazugság! – Márk volt az első evangélium, amelyre a többiek építenek és hozzáteszik saját elképzeléseiket. A  10. blogbejegyzésben részletezem, hogy miért nem lehet független forrásoknak tekinteni az evangéliumokat. Amikor Máté evangéliumának legalább a fele és Lukács evangéliumának majdnem a 90% Márk másolata, nehezen elfogadható a független forrás gondolata. János evangéliuma pedig a második században keletkezett, amelyben a szerző gnosztikus megközelítéssel átdolgozza a korábbi evangéliumok Jézusát. Szakértők körében sokáig uralkodott egy olyan elképzelés, hogy létezett az un. Q forrás vagy források, amelyből merítettek Márk keletkezése után, de ezt a feltételezést nem sikerült megfelelően alátámasztani. Mindegyik evangélium tartalmaz olyan részleteket, amelyek elárulják, hogy generációkkal később írták jól képzett, ógörögül beszélő teológusok, nem pedig arámiul beszélő kortárs, hétköznapi emberek. 

Az evangéliumok Jézus képe rengeteg problémát vet fel. A 12. részben és a 13. blogbejegyzésben alátámasztom, hogy történelmileg milyen anakronisztikus ellentmondásokkal találkozunk Jézussal kapcsolatban. Nagyon sok árulkodó részletből arra következtethetünk, hogy az evangéliumok nem valós eseményekről számolnak be. Ráadásul nem rendelkezünk eredeti kéziratokkal, hanem másolatok másolatainak másolataival. Szakemberek elismerik, hogy nincs egyetlen mondat sem az Újszövetségben, amelyről a kéziratok egységesek lennének.

„Pál, aki ellátogatott Jeruzsálembe és találkozott az egyház vezetőivel, akik ismerték Jézust és ott volt Jakab is, aki Jézus testvére volt, mindenki azt tartotta róla és senki nem kérdőjelezte meg. Ennyi sok független forrás esetén az egyetlen alternatíva az, hogyha egy szándékos-összetett hazugságot feltételezünk az egész mögött. Akkor viszont felvetődik a kérdés, hogy mi volt ennek a motivációja? Semmi érdekükben nem állt és semmi hasznuk nem származott ezeknek az embereknek, hogy elkezdték ezt hírdetni, sőt megvetést, üldöztetést, időnként halált eredményezett ez számukra. Ki az, aki meghal egy olyan dologért, amit ő maga talál ki és tudja hogy hazugság. Mi motiválhatta volna őket erre.” – A 17. blogbejegyzésben részletesen foglalkozom azzal, hogy Pál írásai nem tartalmaznak semmit Jézus életrajzából és tanításaiból. Amikor Pál megosztja az evangéliumot saját ‘Jézus Krisztusáról’, úgy tűnik, hogy egy mitologikus figurát vázol fel, aki a mennyeben és a mélységekben cselekszik – és nem hús-vér emberi lény. Pál sosem beszél Jézus haláláról úgy, mintha valójában megtörtént volna egy Galileában élő emberrel, aki néhány éve előtte élt. Semmilyen részletet sem említ meg Jézus életének eseményeiről: egyetlen helyszínt sem, egyetlen példázatot sem, egyetlen csodát vagy tanítását sem. Pál Jézusa semmiképpen sem egyezik az evangéliumok Jézusával.

Nem beszélhetünk független forrásokról és teljesen valószínűtlen az a feltételezés, hogy szándékos hazugságról lenne szó. Igaz, kevés információ maradt fenn arról, hogy miként alakult az égi messiás figura történelmi személlyé. A 24. blogbejegyzésben taglalom, hogy az első századok változatos messiás képeiből hogyan alakulhatott ki az általunk ismert Jézus. A kereszténység elterjedésének hagyományosan elfogadott lehengerlő, győzedelmes történetét csak a negyedik századi keresztények találták ki. A kereszténység ezernyi helyen született meg, az első század termékeny vallásos és filozófiai talaján. Három századon át tartó keserű küzdelem után, a kereszténység egyik ága felülemelkedett, mint az “egyetlen igaz hit”. A győztesek pedig nem tartották szükségesnek, hogy hűen feljegyezzék a kereszténység valós történetét.

A 25. blogbejegyzésben felvázolom az egyik legvalószínűbb variációját a kereszténység születésének. Minden jel arra mutat, hogy egy karizmatikus kultuszként indult, amelynek vezetői szkizotípiás személyiségjegyekkel (a szkozitípiás megnyilvánulás a szkizofrénia spektrumának enyhe mértéke, amely esetben az érintett személy mentálisan stabil, még kordában tudja tartani rohamait) rendelkeztek és hallucinációs állapotban különböző látomásokat Istentől jövő üzenetként kezeltek és továbbítottak. Ennek a jelenségnek nagyszerű melegágya volt az első század vallásos egyvelege.  

„Történelmi körökben szinte mindenki elfogadja, hogy Jézus történelmi személy volt.” – Ez a kijelentés sem állja meg a helyét. Először is nincs sok jelentősége, hogy mennyien fogadják el kellő igazolás nélkül Jézus történelmiségét, amikor egyre több szakértő kérdőjelezi meg az úgynevezett konszenzust. A Jézus kutatás krízise nagyszerű fényt derít erre a kérdésre. Másodszor, A 21. bejegyzésben több jelentős szakértőt is felsorolok, akik elutasítják Jézus történetiségét.

Jézus történelmiségének elméletét nem lehet megvédeni, bármennyire is szeretnék egyesek a 26. bejegyzésben felsorolt okok miatt.

Egyrészt megértem a Kálvinista Apologetika azon fáradozását, hogy a kereszténység alapjait megrengető igazságokat elfedjék, ugyanakkor teljes mértékben etikátlannak és szánalmas önámításnak tartom igyekezetüket. Ma, az információ szabad áramlása korában már nem lehet sokáig titkolni a hazugságokat. Annak ellenére, hogy egy olyan társadalomban élünk, ahol az igazság értéke bizonyos politikai érdekek miatt háttérbe szorult, a tisztánlátás kívánatos dolog.