„Minden nagy teljesítmény egy álommal kezdődik” – mondja James Allen, új-zélandi államférfi. Ezzel a kijelentéssel alapvetően egyet kell értenünk. A történelem igazolja, hogy minden nagyszerű eredmény először valakinek a gondolatvilágában született meg. Természetesen, itt tudatos, éber álmodozásról van szó. Ellenben a kereszténység egy másfajta álommal kezdődött, mégpedig egy önkívületi állapotban kibontakozó hallucinációval.

„A kereszténység egy karizmatikus kultuszként indult, amelynek vezetői és tagjai közül sokan szkizotípiás személyiségjegyekkel (meghatározás később) rendelkeztek. Természetszerűen és rendszeresen hallucináltak (látomásokat láttak és hangokat hallottak), gyakran azt hitték, hogy álmaik mennyei kommunikáció eredménye, könnyen önkívületi állapotba kerültek,-  tulajdonképpen pszichoszomatikus betegségek tűneteit produkálták. ” (Richard Carrier)

Ezt a jelenséget részletesen dokumentálták a modern karizmatikus kultuszokban számos vallásos hagyomány kapcsán. A mögöttes szociológiai, antropológiai és pszichológiai elemeket ma már elég jól ismerjük.

Az Apostolok cselekedetei írója a 2. fejezetben a glosszolália jelenségét vonja be mitikus köntössel, amikor azt írja, hogy az első keresztények különböző ‘nyelveken szóltak’ Jeruzsálem közepén, ami azt jelentette, hogy folyékonyan beszéltek idegen nyelveken, anélkül, hogy valamikor tanulták volna azokat. A valóság az, hogy a ‘nyelveken szólás’ kifejezés alatt tulajdonképpen véletlenszerű szótagok mormolását értjük, amit különleges képességekkel bíró egyénen kívül, akit a Szentlélek ihlet, hogy megértse és megmagyarázza a közösségnek, senki sem ért. Ezt Páltól tudjuk, aki részletesen beszél a jelenségről 1Kor.12-14-ben, és szerinte ez egészen másképp működött, mint az Apostolok cselekedeteiben, vagyis nem idegen nyelveken beszéltek. Az Apostolok cselekedetei ezt a jelenséget próbálta megszépíteni és legendás erőnek tulajdonítani. Számtalan kultúrában és vallásos hagyományban ismert ez a jelenség. Semmi okunk sincs azt gondolni, hogy Jeruzsálemben egy egészen más dolog történt és csak véletlenül hasonlítana a glosszoláliához (értelmetlen gagyogáshoz).

Ez visszatérő jelenség volt a korai gyülekezetben: Apcsel.1:46, 19:6, Mk.16:17. Sőt, maga Pál is többször beszélt nyelveken (1Kor.14:18), és a gyülekezet kordában tartása érdekében, bizonyos szabályokat épített fel. Pál más pszichoszomatikus jelenségeket is megörökít, ilyen például a hallucináció (látomások és hallomások). Az ember biológiai felépítésénél fogva hajlamos a hallucinációra. Az evolúciós fejlődési folyamatban hasznos szerepet tölthetett be vagy éppen valaminek a melléktermékeként jelent meg. A sámánizmusról és a prófétálás gyakorlatáról végzett kutatások azt igazolják, hogy a hallucináció fontos eleme volt ezeknek a hivatásonak, hiszen ezáltal az azt végző személy tekintélyesebbé vált. A hallucinációk gyakoriságára hatással volt kultúrális elfogadottságuk (azokban a kultúrákban, amelyekben könnyen elfogadták, gyakoribb jelenség volt, mint azokban, amelyekben visszautasították). 

A hallucinációra túlzottan hajlamos egyént, aki többnyire nem tudja kontrollálni ezeket az önkívületi állapotokat, nevezzük ma szkizofrénnek. A Szemmelweis Egyetem weboldalán található meghatározás szerint, a szkizofrénia ún. spektrumbetegség, azaz különböző súlyosságú, változatos tünetekkel járó betegségek csoportját foglalja magában. A leggyakrabban észlelt tünetek érintik a gondolkodást, érzékelést, figyelmet, az érzelmi-akarati életet, a viselkedést ; ezekhez gyakran társulnak jelentős szociális és foglalkozási zavarok is. A szkizofrénia kialakulásában genetikai és környezeti tényezők egyaránt szerepet játszanak. Ma a világon minden társadalomban a népesség mintegy 1%-át érinti. A betegség tüneteinek hátterében mai tudásunk szerint főként a dopamin és szerotonin nevű neurotranszmitter anyagok különböző agyterületeken való egyensúly eltolódása áll. A szkizofrénia tünetei közé tartozik a  hallucináció, téveszmék és bizarr viselkedés túlzott mértéke. Azonban egészséges embereknél is megtörténik, hogy kivételes stresszhelyzetekben, fáradság, éhség vagy hőség következtében hallucinálnak.

 Az őskeresztények idejében már jól ismerték azokat a praktikákat (böjt, álmatlanság, ringatózás, ritmikus ima, monoton ének és tánc), amelyek előidézték a hallucinációt.  Pál utalást tesz az énekre és imára (1Kor.14:14-15, Ef.5:18,19.), mint az önkívületi állapot kiváltó okaira. Minél nagyobb valakinek a tapasztalata ebben, annál könnyebben előidézheti ezt az állapotot. A kereszténység születésének idején, zsidó szektákban jellemzőek voltak a transzállapotot kiváltó viselkedésminták.

A hallucinációra való hajlandóság mértékétől függ, hogy mikor nevezünk valakit szkizotípiás személyiségnek. Ez a szkizofrénia spektrumának enyhe mértéke, amely esetben az érintett személy mentálisan stabil, még kordában tudja tartani rohamait. A szkizotípiás személyiségzavar tünetei közül a legjelentősebbek az interperszonális kapcsolatok hiányossága, a különc gondolkodás és viselkedés, szokatlan hiedelmek vagy mágikus gondolkodás, szokatlan észlelések, metaforikus beszédstílus, szorongás, stb. A szkizotípiás személyeknél a hallucináció jótékony szereppel bír, hiszen csökkenti a nyugtalan lelkiállapotot. A modern nyugati kultúra ellenséges, megbélyegző viszonyulása a hallucinációs megnyilvánulásokhoz a szkizotípiás személyeket sokszor magányra kényszeríti, de egyes keleti kultúrák éppen ellenkezőleg, előnyben részesítik az ilyen személyiségzavarral rendelkező személyeket (pl. vezetővé választják a szkizotípiás egyéneket). 

Az ókorban a szkizotípiás személyeket rendszeresen szent embereknek vagy éppen prófétáknak tekintették (nem elmezavarodottnak, mint a modern kultúrákban), ezért a vallásos közösségek megfelelő környezetet teremtettek ezen személyiségek kibontakozásának. A szkizotípiás személyek erős társadalmi támogatottsága megmagyarázza azt a tényt, hogy az ókorból nagyon kevés jelentés van őrült emberekről (a hallucinációt nem tekintették az elmezavar jelének). Azt is megmagyarázza, hogy miért van olyan sok feljegyzés csodákról és látomásokról (nemcsak zsidó és keresztény környezetben, hanem a pogányoknál is), és miért tekintették azokat valódi élményeknek. Nyilvánvalóan a szkizotípiás emberek preferálták azok társaságát, akik komolyan vették őket. Ennek eredményeként, főképpen az alulról jövő, politikai eliten kívüli vallásos mozgalmakban találkozunk velük. Valójában szinte szükségszerű, hogy olyan mozgalmak vezetői, mint az őskereszténység, szkizotípiás személyiségek közül kerüljenek ki. Hol máshol találnánk meg őket? 

Megfigyelhető, hogy nemcsak a szkizotípiás személyek képesek rendszeresen hallucinálni olyan kultúrákban és kultuszokban, amelyek bátorítják az önkívületi állapotokat, hanem a normális emberek is. Még a mai ellenséges kultúrában is rendszeres jelenség, hogy egyszerű emberek hallucinálnak (a keresztények Krisztust érzik a szívükben, a buddhisták Buddhát látják, az UFO-hívők pedig földönkívüliekkel találkoznak, a gyászóló személyek pedig az elhunyt szeretteikkel beszélgetnek).

Az is egy érdekes jelenség, hogy azokban a kultúrákban, ahol jutalmazzák a hallucinációs megnyilvánulásokat, igen könnyen ihletet kapnak különböző csoportok vezetői, hogy színleljék a szkizotípiás tüneteket. Ironikus, hogy a mi kultúránkban inkább azt várnánk el, hogy az emberek színleljék, hogy nem szkizotípiás személyiségek, mivel megbélyegzik őket. Az ókori kultúrában fordítva működött ez a jelenség. Amikor a kereszténység eredetéről beszéltünk, mindenképpen figyelembe kell venni ezt a szempontot. 

Az antropológiai kutatások is bizonyos mértékben alátámasztják azt a megközelítést, hogy az első apostolok egy része csak megjátszotta, hogy látomásaik vannak és a természetfelettivel kommunikálnak. Azonban ezt nem tudjuk egyértelműen kijelenteni, mert nincsenek olyan információink, amelyek alapján eldönthetnénk, hogy valós vagy színlelt hallucinációik voltak. Evan Fales szerint, aki részletesen foglalkozott ezzel a területtel, a keresztényeknek nem is volt szükségük színlelni, hogy hallottak vagy láttak üzeneteket, hiszen képesek voltak meggyőzni önmagukat, hogy valóban látták és hallották azt, amit állítanak. Sőt, számukra az is eléggé hiteles forrás lehetett, ha belső megsejtéseikre, érzéseikre és gondolataikra támaszkodnak. (lásd még Evan Fales, Scientific Explanations of Mystical Experiences, Part.II, és William Harris, Dreams and Experience in Classical Antiquity munkáit).

A társadalmi nyomás és berendezkedés a tömeghallucináció formájára és tartalmára is hatással van. Egy személy csoporton belüli elfogadásának elengedhetetlen része a hit közös megtapasztalása. Ilyen esetben az emberek hajlamosak a tömeghallucinációra. Ez nem azt jelenti, hogy ugyanazt élik át egyszerre, hanem ugyanazt a hitet ugyanabban az időben szubjektíven élik meg. 

Egy karizmatikus vezető nagyon könnyen manipulálhatja a közösséget bizonyos élmények átélésére. A közösségen belüli hierarchiát is meghatározza a hallucináció. Például a séker-szektákban (a kvékerek egy csoportja) az a személy, aki azt mondta, hogy megjlent neki Jézus Krisztus, apostoli-vezetői címet kap. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor túl sokan szeretnének vezetők lenni és egyeseket azzal vádolnak meg, hogy Jézus helyett gonosz lelkek megtévesztették meg őket. Ha elegen támogatják a vádat, akkor elkezdődik az ördögűzés vagy akár ki is közösíthetik az illetőt. 

Ezen ismeret hátterében jobban megértjük azt, hogy Pál miért hangsúlyozta annyira, hogy ‘látta az Urat’, hiszen ez volt apostolságának bizonyítéka (1Kor.9:1, 15:5-8, Gal.1:11-12). Nem hiába mondja Gal.1:8-ban, hogy ‘átkozott legyen’ az, aki egy alsóbbrendű, angyaltól jövő kinyilatkoztatást elfogad. A vezetői posztok korlátozottak voltak abban az időben is. Pál szerint az Úr kommunikálhat alsóbb rendű lények által is, de senki se merje azt mondani, hogy ‘látta az Urat’, hacsak készen nem áll egy kis háborúskodásra.

Több bibliakutató is alátámasztja, hogy a kereszténység a feltámadt Jézus hallucinációjával vagy annak színlelésével kezdődött (lásd: Jack Kent, The Psychological Origins of the Resurrection Myth; Michael Goulder, ‘The Baseless Fabric of a Vision’, in Resurrection Reconsidered; Richard Carrier, ‘Christianity’s Success Was Not Increcible’, in End of Christianity). A keresztény fundamentalistákon kívül a szakemberek már nem kérdőjelezik meg ezt a megközelítést. 

Az Apostolok cselekedetei történelmi megbízhatósága több okból kifolyólag kétségbe vonható, de tartalmazhat néhány utalást a történelmi valóságra. Ilyen például a nyelveken szólás jelensége. A korai kereszténység körében szélesen elterjedt gyakorlat lehetett, de az Apostolok cselekedetei olyan mély mitikus ködbe borítja, hogy csak nagyvonalakban alkothatunk róla némi fogalmat, de részletekbe menően nem fogadhatjuk el pontosan a leírást. Több jelenetben is találkozunk Pál és az apostolok hallucinációs megnyilvánulásaival, még akkor is, ha a legtöbb történet kitaláció: 

  • 2 fejezetben az egész gyülekezet hallucinál és eksztázisban különböző nyelveken gagyog.
  • 7 fejezetében István a Szanhedrin udvarán hallucinálva látja Jézust. 
  • 9 fejezetében Pál hallucinál, hangokat hall és fényeket lát, majd Ananiás is hallucinálva Istennel beszélget. 
  • 10 fejezetben Kornéliusz angyallal társalog, Péter pedig transzba esik és látomása van különböző húsételekről. 
  • 16 fejezetben Pál hallucinál, amikor egy ember útbaigazítja.
  • 27 fejezetben Pál újra hallucinál, az angyallal beszélget.
  • Több esetben a gyülekezet tagjai transzba esnek és prófétálnak (19:6, 21:9, 2:17).

Pál többször is kifejezi, hogy hallucinálva találkozott Jézussal, hallucinálva kapta az evangéliumot (Gal.1:11,12,16, Rom.16:25,26). A többi apostolnál is jellemző a hallucináció gyakorlata, hogy ‘Isten kinyilatkoztatta magát a Lélek által’ (1Kor.2:10, 15:1-8), sőt az egész közösségnek kívánatos képesség volt a hallucináció során megnyilatkozó különböző adottságok (1Kor.12 és 14, Ef.1:17, 3:2-4, 4:11). Nagyon érdekes képesség például a ‘lelkek megítélése’, amikor valaki isteni ihlet alapján megállapíthatja, hogy egy másik keresztény isteni oldalon álló lénnyel beszélget vagy démonival. Ma nevetségesnek tekinthetjük ezt a körkörös tesztelési módszert (1Thes.5:20, 1Jn.4:1-5).

A keresztények többsége még ma is ihletett írásnak, Istentől jövő hiteles információforrásnak tekinti a Bibliát, amelyben a szerzők álmok és látomások, vagyis hallucinációs jelenségek útján szerzett üzeneteket írnak le. A kereszténység világnézete alapjául szolgáló könyv, hallucinációs tapasztalatok során szerzett információk gyűjteménye. Miért csodálkoznánk azon, ha a kereszténység is, mint sok más vallásos mozgalmat, egy hallucináció indította útjára?

Felhasznált források: 

semmelweis.hu – a szkizofrenia tünetei

Richard Carrier, On The Historicity of Jesus

Itt támogathatod a munkám: https://www.patreon.com/kimentimegjezust