„Pál mintha kerülné, hogy Jézust idézze, sőt alig említi meg. Ha csak Pálra kellene támaszkodnunk, akkor nem tudnánk, hogy Jézus példázatokban beszélt, nem ismernénk a Hegyi beszédet vagy a Mi atyánk-ot. Pál kerüli az Úr szavait még akkor is, amikor hasznos lenne megemlíteni.” (Albert Schweitzer)

Ma az ‘evangélium’ az Újtestamentum első négy könyvét jelenti, amely Jézus életéről szól. De Pál és generációja számára, akik az evangéliumok megírása előtt éltek, az ‘evangélium’ az egész keresztény üzenetet jelentette – a jó hírt -, nem pedig Jézus életrajzáról szóló iratokat. Pál számára csak egyetlen igaz evangélium létezett, nem négy. Minden mást hamisnak tekintett (Gal.1:5-8). Pál evangéliuma nem tartalmazott semmit Jézus életrajzából vagy tanításaiból, hanem csak azt, hogy Krisztus meghalt bűneinkért, hogy akik hisznek benne, üdvözüljenek.

Pál valódi leveleiben többször is említi, hogy ő azt az evangéliumot hirdeti, amit kinyilatkoztatásként kapott az Úrtól. De mit is mond Jézusról?

Pál levelei fontos részét képezik az Újszövetségnek, bár bibliaszakértők ma a 13 levélből csak 7-et tulajdonítanak neki (1 Thes., 1,2 Kor., Fil., File., Gal., Rom.), és ezekben a levelekben is van jó néhány betoldás. Pl. 1Thes.2:15-16 tartalmaz egy széljegyzetet, amit egy írnok rakhatott bele, ahol kárörvendve említi, hogy a zsidók büntetve vannak Krisztus kereszthaláláért – itt félreérthetetlenül Jeruzsálem lerombolására utal, ami jóval Pál halála után következett be.

A négy evangélium Jézusa annyira bevésődött a keresztények gondolatvilágába kétezer éven keresztül, a legtöbbekben fel sem merül, hogy Pál egészen másképp láthatta Jézust. Valójában e Pál és kortársai korai Jézusa annyira más volt, hogy nagyon nehéz elfogadni, hogy ugyan arról a személyről beszélnek.

Mindannyian ‘tudjuk’, hogy a hagyomány szerint, az evangéliumok Jézusa: Isten Fia, szűztől született Betlehemben, Názáretben nevelkedett, keresztségekor a Szentlélek megszállta, a pusztában negyven napig böjtölt és Sátán megkísértette, majd 12 tanítványával körbe utazta a vidéket, tanított, gyógyított, ördögöt űzött és csodákat tett. Híres volt messze vidéken, sőt más városok és nemzetek is beszéltek róla. Tömegek hallgatták és keresték társaságát, sőt a gazdagok és a befolyásos emberek közül is sokan. Egész Jeruzsálem a zsidók királyaként köszöntötte, amikor bevonult a városba. De ellenségei elárulták és megfeszítették. Három napra rá feltámadt és többször megjelent tanítványainak majd felemelkedett a mennybe.

Bár az evangéliumok ellentmondanak egymásnak jó néhány kritikus pontban, azonban többé-kevésbé az előbb felvázolt történetekben megegyeznek – így elvárnánk, hogy Pál és a többi levélíró Jézusa összhangban legyen ezzel a képpel. De nem ez a helyzet.

Be kell vallanom, hogy elsőre saját magam sem hittem el, hogy Pál Jézusa egészen más volt. Négy évig tanultam teológiát és sehol sem találkoztam ilyesmivel. Ezért a következő gyakorlatot végeztem el: tudva, hogy Pál levelei az evangéliumok előtt születtek, félretettem mindent, amit az evangéliumokból Jézusról olvastam és megpróbáltam összegyűjteni mindazt amit Pál mondott Jézusról alaposan végig olvasva mind a 7 levelét.

Többek között, az alábbiakat tudtam meg:

• Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül (Kol.1:15).

• Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztított, a mennyei felség jobbjára ült (Zsid.1:3).

• Benne lakik az Istenség egész teljessége testileg (Kol.2:9).

• az újszövetség közbenjárója, a juhok nagy pásztora, nagy főpap, aki áthatolt az egeken (Zsid.9:15, 13:20, 4:14).

• Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat (Kol.2:15).

• Ura a holtaknak és az élőknek (Rom.14:9).

• Felment a magasságokba, le is szállt a földre (Ef.4:8,9), halálra adatott test szerint, de megelevenített lélek szerint és prédikált a börtönben levő lelkekhez (1Pt.3:18,19), foglyokat vitt magával (Ef.4:8).

• Megszabadít minket az eljövendő haragtól (1Thes.1:10).

• Pártfogónk az Atyánál (1Jn.2:).

• Maga alá vethet mindent (Fil.3:21).

• Minden általa és reá nézve teremtetett (Kol.1:16, Zsid.1:2).

  • Ő előbb volt mindennél és minden ő általa áll fenn (Kol.1:10).

Ez egy elég jó összefoglaló, de figyeljük meg, mi hiányzik belőle. Earl Doherty, Jézuskutató (The Jesus Puzzle) is rávilágít arra, hogy az Apostolok cselekedeteiben a prédikációk felépítése valahogy így néz ki: először beszélnek az ember Jézusról, majd csodáiról és tanításairól, végül pedig a belé vetett hitről. De amikor a korai keresztények, mint Pál, megosztják az evangéliumot saját ‘Jézus Krisztusukról’, úgy tűnik, hogy egy mitologikus figurát vázolnak fel, aki a mennyeben és a mélységekben cselekszik – és nem hús-vér emberi lény. Pál sosem beszél Jézus haláláról úgy, mintha valójában megtörtént volna egy Galileában élő emberrel, aki néhány éve előtte élt. Semmilyen részletet sem említ meg Jézus életének eseményeiről: egyetlen helyszínt sem, egyetlen példázatot sem, egyetlen csodát vagy tanítását sem. Tesz néhány nagyon halvány említést azokra az emberekre, akikről azt gondoljuk, hogy barátai vagy családtagjai voltak – de ezek nagyon problematikus szakaszok.

Pál sosem említi a szűztől való fogantatást, nem említi Józsefet és Máriát, Betlehemet vagy Názáretet, nem beszél sem Heródesről sem a pásztorokról. Nem tudunk meg semmit Jézus unokatestvéréről, keresztelő Jánosról, a keresztelésről – még akkor sem, amikor Pál a keresztséget a Jézusban való feltámadáshoz hasonlítja (Rom.6:3-11). Semmi részletet nem tudhatunk meg Páltól Jézus életének fontos eseményeiről: beszédeiről, csodáiról, gyógyításairól, a templom megtisztításáról vagy éppen elítélésének körülményeiről.

Robert Price a Deconstructing Jesus című könyvében megemlíti, hogy a Jézusról szóló legkorábbi himnusz is egy mitikus személyt ábrázol. Pál levelei előtti időszakból származik a Kenosis himnusz, amivel a Filipibeliekhez intézett levélben is találkozunk (Fil.2:8-11). Két nagyon érdekes dolgot tanulunk Jézusról ebben az énekben:

Először is, az alapanyag Ézsaiás 45:22-23 gondolatait tükrözi. Az eredeti szövegből hiányzott az, hogy engedelmeskedett “mégpedig a kereszthalálig” – a szakértők megjegyzik, hogy ez a beékelés a vers ritmusát is felborítja. Meglepő felfedezni, hogy a keresztre feszítés hivatkozását be kellett ékelni egy ilyen régi ének versei közé. Vajon ezek a hívők eredetileg azt hitték, hogy Jézus meghalt a kereszten? Nyilvánvalóan nem!

Másodszor, a himnusz legmegdöbbentőbb részletét a francia mítoszkutató, Paul-louis Couchoud fedezte fel az 1930-as években. Évtizedeken keresztül bibliakutatók úgy értelmezték ezt a szöveget, hogy Isten megajándékozza volna Jézust a Kyrios (Úr) címmel – De Couchoud volt az első, aki rámutatott arra, hogy nem ezt mondja a szöveg. Halála után a Fiú egy új nevet kapott, amely “minden névnél nagyobb”. Nem az “Úr” ez a név, hanem “Jézus”. A himnusz azt mondja, hogy a “Jézus” nevet ajándékozta neki az Atya. Hihetetlen, hogy az egyik legkorábbi keresztény szöveg azt mondja, hogy a Megváltó csak halála és felemeltetése után kapta meg a “Jézus” nevet! – ez a kis utalás, önmagában is, végzetes Jézus történetiségére nézve!

Pál Jézusa ellentétben áll az evangéliumok Jézusával

Pál leírása semmiképpen sem egyezik az evangéliumok Jézusával. Azt mondja, hogy Jézus “nem szerzett hírnevet magának, szolgai formát vett fel” (Fil.2:7). Ellenben az összes evangéliumban Jézus híre elterjedt Szíriától Galileáig, a Tízvárosig és a Jordánon túlig. Tömegek imádták vidéken és a zsidók királyaként fogadták Jeruzsálemben. Vajon Pál tudott erről? Mert úgy beszél, mintha egyetlen zsidó sem ismerte volna: “Hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül?” (Rom.10:14)

Bár az evangéliumok Jézusa mindenkit megdöbbent tanításaival, Pál leveleiben egyetlen tanítása sem idézi Jézust. Pál sosem említi, hogy Jézus földi tanító lett volna. Pál számára, Jézus egy mennyei lény, aki egyenesen a fülébe sugall dolgokat. Azt vallja, hogy ő minden információt az ‘Úrtól kapott’ – nem mondja, hogy Jézustól. Nagyon nehéz volna letagadni, hogy itt egy isteni lényről beszél.

Összesen négyszer állítja Pál, hogy az ‘Úrtól’ kapott üzenetre támaszkodik, de egyiknél sem tűnik úgy, hogy egy földi Jézust idézne. 1Thes.4:15-17 arról biztosít, hogy “az Úr szava szerint” először a Krisztusban meghaltak támadnak fel, és a riadó hangjára, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és a levegőben találkozunk az Úrral. Ha az Úr ezt mondta neki, akkor egészen biztosan látomása lehetett, mert Jézus nem mondott ilyesmit az evangéliumok szerint – és itt sincs semmi utalás a második eljövetelére.

1Kor.9:14 – “Így rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek”. Igaz, az evangéliumokban Jézus nem mond ilyesmit, csak arra tanítja a tanítványokat, hogy ne vigyenek pénzt magukkal és fogadják el, ha megvendégelik őket. (Mt.10:9,10, Lk.10:4-8). Pál kétszer is mondja, hogy az ‘Úr’ elítéli a válást (1Kor.7:10,11). Ha ez igaz volna, akkor inkább egy későbbi betoldás lehet – és ez állna a legközelebb ahhoz, hogy Pál Jézust idézi.

Pál sosem állítja, hogy idézi Jézust, hanem inkább egy természetfeletti lényről beszél. Nem állítja, hogy az evangéliumot valamelyik tanítványtól hallotta volna, hanem magától az Úrtól kapta – bármit is jelentsen ez. Pál nem csak hogy nem említi Jézus egyetlen csodáját sem, hanem megveti azokat a zsidókat, akik csodát kérnek (1Kor.22,23).

Amint G.A. Wells megjegyzi, a fentiek alapján Jézus nem tett semmilyen csodát. Ha Pál úgy gondolta volna, hogy Jézus csodákat tett, akkor miért botránkoztatta volna meg Krisztus a zsidókat? Ha a zsidók csodákat kérnek, Pálnak tökéletes válasza lett volna: elmondhatta volna mindazokat a csodákat, amelyeket Jézus végrehajtott. Ráadásul Pál szinte kérkedik saját csodatetteivel (Rom.15:19), és állítja, hogy a csodatettek bizonyítják az apostolság hitelességét (2Kor.12:12). Vajon miért nem hoz fel egyet sem Jézus csodatetteiből? Egyszer sem mondja ki, hogy Jézus valaha is a földön járt. Minden megjelenése úgy tűnik, hogy a mennyből jön. Az evangéliumok részletesen, bár egymásnak is ellentmondóan beszélik el Jézus földi halálát, de Pál egyetlen feljegyzése sem szól erről.

A levelekben mintha minden fordítva lenne. Újra és újra bemutatja azokat a tevékenységeket Pál, amelyeket Krisztus a mennyekben végez (Zsid.3:3, Ef.3:9, 4:10) vagy a mélységekben (1Pt.3:19, Ef.4:6-9), vagy éppen a teremtéskor (Zsid.1:2, 2:10), és minden természetfeletti megnyilvánulását felhozza (Rom.14:9, Kol.1:19, 2:9-10, 1Pt.3:22, 1Jn.2:1) – de semmi részlet a földi tevékenységről.

Pál és az evangéliumok Jézusa között nem sok közös vonás van, de mindketten elmondják, hogy egy mennyei atya és egy földi anya gyermeke. Ebben semmi szokatlan, hiszen a pogány félistenekről is ezt írták (lásd Héraklészt vagy Perszeuszt), ők is meghaltak az emberek bűneiért és feltámadtak a halálból.

Ha közelebbről megnézzük, akkor mégis találunk két közös témát az evangéliumok és Pál Jézusáról: a keresztre feszítést és az Úrvacsorát. De közelebbről megvizsgálva, ezek is ellentmondásosak.

Az úrvacsora

Vajon Pál az utolsó vacsoráról beszélt, amit Jézus a tanítványaival fogyasztott el elárulása előtt? (1Kor.11:23-25) Vajon Pál itt a történelmi Jézusról beszél? A tények nem erre mutatnak. Pál nem adja meg, hogy mikor és hol történt Jézus elárulása. Természetesen, mindannyian tudjuk, mert már olvastuk az evangéliumokat, amelyek még nem léteztek, amikor Pál írta a leveleket. Pál azt sem mondja, hogy ez volt az utolsó közös étkezés a tanítványokkal, hogy ez volt a Húsvéti vacsora, vagy ez Jeruzsálemben történt. Érdekes, hogy nem nevezi Utolsó vacsorának, hanem ‘úrvacsorának’ – és ez a kifejezés sehol máshol nem jelenik meg az Újszövetségben.

Ezek a tények azért teszik kétségessé az Utolsó vacsora történelmiségét, mert nem csak egyetlen szekta létezett, és nem csak a keresztényeknek volt úrvacsorájuk. Pál ezt a kifejezést a titkos pogány kultuszokból is veheti, mert ez a rituálé kizárólagos és egyenesen a mennyei Krisztustól származik.

Ezeket az ősi, titkos, vallási tanokat tanító szekták, kultuszok gyakoriak voltak a Mediterrán térségben. Mindegyiknek megvolt a saját megmentő istene vagy istennője, aki feltámadást igért. Titkos rituálék vagy varázslatok által, a beavatott újjászületik egy titokzatos kötelékben személyes megváltójával. A legtöbb ilyen beavatás közösségi szent étkezést is magába foglal, amely kenyeret és bort is tartalmaz. A hasonlóság a keresztény és a pogány rituálé között olyan nagy volt, hogy Pál kifejezetten figyelmeztette követőit, nehogy részt vegyenek pogány étkezéseken (1Kor.10:21). Az istenség megtisztelő címe ezekben a titkos kultuszokban az ‘Úr’ volt, ahogy a Jézusé is az Újszövetségben. Pál elismeri, hogy nagyon sok ‘Úr’ istenség van, ezért felhívja a követői figyelmét arra, hogy nekik csak egy Úruk van, a Jézus Krisztus (1Kor.8:5-6).

Elárultatott?

Az úrvacsorai jelenethez kapcsolódik egy sokkal komolyabb felvetés: vajon Pál tényleg azt mondta, hogy Jézust elárulták? A szakemberek szerint, a paradidomi ige a görögben több jelentéssel bír, egyszerűen azt is jelenti, hogy ‘átadni’. A fent említett szó lehet ‘elárul’ is, de lehet ‘odaszán’, ‘átad’ vagy ‘felfordít’ jelentése is. Pál sosem használja ezt a szót ‘elárul’ jelentéssel, hanem általában akkor használja, amikor elmondja: Isten nekünk ‘odaadja’ Jézust halála által – Rom.4:25, 8:32. Nem meglepő, hogy ugyanazt a kifejezést használja a görög Semptuaginta, ahol Pál Ézsaiás 53-ból idéz, ahol Isten ‘nekünk adta’ szenvedő szolgáját bűneinkért. Pálnál, Jézus, többször is, ‘önmagát adja’ áldozatul (Ef.5:2, Gal2:20, 1Pt.2:23). A paradidomi szó az alábbi versekben ugyancsak az ‘átadni’ értelemben van használva: 2Kor.4:11, 11:2,23, 15:3, 1Pt.2:21, Jud.1:3, Rom.1:24,26,28, 6:17, Apcs.22:4, 14:26, 15:40, 21:11, 2Pt.2:4, 1Tim.1:20, 1Kor5:5, 15:24).

Ezek a versek igazolják, hogy az evangéliumokon kívül az Újszövetségben ez a kifejezés nem ‘elárulást’ jelent, hanem ‘átadást’. Mindenki tudta, hogy Jézust elárulták, csak Pál és a korai keresztények nem? Pál azt mondja, hogy kinyilatkoztatás által kapta az Úrtól. Doherty rávilágít egy problémára az ilyen kijelentések során: Hogyan mondhatta Pál azt, hogy isteni sugallatok során kapta ezeket az információkat? Nevetségessé tenné magát ezzel az olvasói előtt, ha azt mondaná, hogy az Úr azt nyilatkoztatta ki neki, amit mindenki már tudott az úrvacsoráról.

Két kellemetlen következtetés közül választhatunk: 1) vagy Pál hazudott, hogy kitől hallott az úrvacsoráról – lehet, hogy az apostoloktól hallotta, amit folyamatosan tagad, 2) vagy senki sem volt, aki tudott volna az úrvacsoráról Pál előtt. De hogyan felejthették el az apostolok a Jézussal töltött utolsó vacsorát?

Semmi sincs vacsorára

A zsidókhoz írt levél szerzője, – aki nem Pál volt – sincs tudatában az úrvacsorának. Mennyei szövetségről beszél, visszamegy a mózesi áldozati rendszerhez, a ‘szövetség véréhez’ (9:20), de nem tesz semmi utalást a Jézus által létrehozott új szövetségről. Márknál ugyanezek a szavak az úrvacsoráról: “ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakért kiontatott” (Mk.14:24).

Akkor is elmulasztja a lehetőséget, hogy beszéljen az úrvacsoráról, amikor összehasonlítja az Ótestamentum Melkisédek főpapját Krisztussal. Ahogy Krisztus, úgy Melkisédek is vette a kenyeret és a bort és megáldotta (Gen.14:18). A hasonlóság tökéletes, mégis hiányzik az úrvacsora. Semmi értelme nem volna ennek a kihagyásnak, hacsak a zsidókhoz írt levél szerzője nem hallott az Utolsó Vacsoráról.

Pál hallgat az úrvacsora estéjén történt részletekről. Sőt, még ennél rosszabb. Mint a többi levél szerzője, nemcsak hallgat, hanem mintha tudatosan kerülné ezt a témát, még akkor is, amikor éppen megfelelő lenne felhozni. Miután elmeséli az ő saját úrvacsoráját, azonnal hozzáteszi: “aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen” (1Kor.11:27). De semmit sem mond Júdásról, aki méltatlanul evett és ivott, aki vétkes volt az Úr elárulásában!

Bár Pál kijelenti, hogy a tényeket egyenesen a forrástól kapja, vagyis magától Krisztustól, mégsem ugyanaz, amit az evangéliumok mondanak. Nem mintha az evangéliumok megegyeznének arról, hogy mit mondhatott Jézus. Szavaik folyamatosan változnak minden egyes újrameséléssel, mindegyik szerző valamit hozzátesz saját szájíze szerint. Egyes írnokok szándékosan összeolvasztanak különböző verziókat, hogy egységesnek tűnjön a történet. Valójában az Újszövetségben legalább hat verziója van az úrvacsorának. A legkorábbi a Pálé: 1Kor.11:24,25, majd jön Márk és Máté, Mk.14:22-25, Mt.26:26-29, Lk.15:19,20. Lukácsnak két különböző szövege is van. A korábbi kéziratok megállnak a 19. versnél. A későbbiek, úgynevezett Western Text, tartalmazzák a 20. verset is. Érdekes megfigyelni, hogy miként fejlődik a szöveg az evangéliumokban a páli verzió kibővítéseként. Végül János verzióját olvashatjuk, azzal a különbséggel, hogy nála nem volt úrvacsora. Az ő Jézusa is mond hasonlókat, de nem valami utolsó vacsora alkalmával, hanem egy prédikáció során, szolgálata elején (Jn.6:51-58).

Az is megfigyelhető, hogy Márknál és Máténál az utolsó vacsora nem Húsvéti vacsora. Pál sem mond semmit erről. Az események húsvéthoz kapcsolása csak a későbbiekben történt meg, hogy a zsidóknak egy kapaszkodó legyen az amúgy misztérium kultuszokból származó szertartáshoz.

Honnan ismerte Pál Jézust?

Honnan hallott Pál Jézusról? Az apostolok vagy mások meséltek róla? Nem! Pál vehemensen tagadja, hogy emberektől kapta volna az információit. Az Írások és a kinyilatkoztatás által jutott Jézus ismeretére (Gal.1:16). Pál szó szerint azt mondja, hogy Isten nyilatkoztatta ki a fiát őbenne. Efézusiakhoz írt levélben azt mondja, hogy “kijelentette apostolainak és a prófétáknak a Lélek által” (Ef.3:5) Pál mindig az Írásokra mutat, mint evangéliuma és Jézusról szóló ismeretének forrására (Rom.1:2, 1Kor.15:3,4). Azt állítja, hogy Isten kiválasztotta őt apostolnak, hogy hirdesse a tőle kapott evangéliumot.

Fontos újból megjegyezni, hogy Pál már évtizedek óta halott volt, amikor az evangéliumok születtek. Pál számára az Írások a görögre fordított Ószövetség volt, a Septuaginta. Pál számára a Megváltó létezése mindaddig ismeretlen volt. Titokként volt elrejtve a mennyekben Istentől, de most kinyilatkoztatta neki a megváltás ígéretét. Ezt mondják el ismételten az Újszövetség levélírói is (Rom.3:21, 16:25-27, Kol.1:26, 2:2, 1Pt.1:20) Nem utalnak semmilyen emberi Jézusra, sőt Titusz 1:2-3 teológiájában nincs is ilyen lehetőség. Úgy beszélnek Krisztusról, mint aki most van jelen, akit az Atya elküldött, ahogyan a Szentlelket is küldte, – úgy tűnik, hogy Krisztus a Szentlélekkel lenne egyenlő (Rom.8:9, Gal.4:6, Fil.1:19).

Vajon Pál tudta, hogy léteznie kellett egy valós személynek, akit Jézusnak hívtak? Ha szeretnél valamilyen életrajzi információt kapni a názáreti Jézusról, Páltól vagy bármelyik nem evangélista írótól az első században, akkor senkit sem fogsz találni. Azok a szavak, hogy Betlehem, Názáret és Galilea sosem fordulnak elő a levelekben és Jeruzsálem sem fordul elő Jézussal kapcsolatban. Semmi olyan utalással sem találkozunk, ami Jézus földi tetteiről szólna. Nincsenek helyszínek, ahol járhatott. Egyetlen olyan tárgyról sincs szó, amit kézzel megfogott. Nincs semmi a IV. századig, amikor kezdenek előjönni a kereszt ‘darabkák’ vagy ‘felfedezik’ Jézus sírját és elkezdődik a zarándoklatok hagyománya Jézus állítólagos földi helyszínei körül.

Pál és mindenki más hallgatása

Mi ez a hallgatás? A standard magyarázat úgy szól, hogy Pál nem erről akart beszélni leveleiben – ez az egyik leggyengébb keresztény kifogás. Az Apostolok cselekedetei elmondja, hogy Pál megtérése után azonnal elment az őskeresztény egyház jeruzsálemi vezetőihez és jelentkezett a szolgálatra. Pál saját vallomása szerint (a Galatákhoz írt levélben) három évet várt megtérése után és csak akkor ment fel Jeruzsálembe, ahol megismerkedett Péterrel és Jakabbal. Már ez is egy komoly ellentmondás, az egyik forrás nem mond igazat. Pál vallomása szerint nem tért vissza Jeruzsálembe a következő 14 év alatt. Vajon Pál ezen egyetlen alkalom során ismerte meg Jézus tetteit? Meglátogatta-e azokat a helyeket, ahol Jézus járhatott? Ha igen, akkor el tudjuk képzelni, hogy egyetlen levelében se említse meg ezeket a helyeket?

Azzal is szoktak érvelni, hogy az ok Pál Jézus életére vonatkozó némaságának, hogy ezek az írások ‘alkalmi’ levelek (természetesen az összes többi első századi levélírót is ide kell érteni), és nem volt lehetősége egyszer sem megemlíteni Jézus földi tetteit. Az igazság az, hogy elég sok alkalom lett volna írni róla, de újra és újra kimaradt. Az Újtestamentum írói kényes témákban folyamatosan az Ószövetséget, és nem Jézus tanításait és példáját idézik, közben a mozgalmat már kezdeteitől megosztották az olyan témák feletti viták, mint a körülmetélés, megváltás, kegyelem, hitetlenekkel való étkezés, stb.

Earl Doherty (The Jesus Puzzle: Did Christianity Begin with a Mythical Christ?) megjegyzi: azt gondolnánk, hogy amikor Pál missziós útjain járt, az emberek folyton kérdezgették arról a zsidóról, akit Isten fiának és az egész világ Megváltójának neveztek. Ha nem tettek fel kérdéseket életéről vagy csodáiról, akkor legalább a tanításai érdekelték volna az embereket. Ehelyett teljes hallgatás, legalább az első század végéig.

Lehet, hogy csak Pál kerülte furán Jézus földi életének ecsetelését. Mondhatnánk, hogy Pál különc volt és egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk. De amikor a korai írók mindegyike hasonlóan viselkedik, akkor ez a kifogás nem állja meg a helyét. Sem Jakab, sem Judás, sem János levelei nem beszélnek Jézus életéről. Azt sem tudjuk meg ezekből a levelekből, hogy egyáltalán Jakab vagy Júdás Jézus testvérei voltak-e. A valós írók, akik a nevükben írták leveleiket, nem igazán tudhatták, hogy Jézus rokonai lehettek, máskülönben semmi okuk nem lett volna, hogy kihagyják ezt a fontos elemet, amivel leveleik hitelességét erősítették volna.

Ugyanaz a helyzet Péter mindkét levelével. Bár mindkét levél írója úgy állítja be, hogy ő maga Péter, aki szemtanúja volt Jézusnak és ő a levelek szerzője (1Pt.5:1, 2Pt.1:16,18) – de sosem fogjuk megtudni a két levélből, hogy milyen tanulatlan galileai halász volt a szerző, aki személyesen időt töltött Jézussal. Ezzel szemben fülledt diskurzust találunk egy igen tanult görög szakértőtől, aki nagyon jól ismerte a Septuagintát és más irodalmat, aki felsorolja a római fennhatóság alatti tekintélyelvű közösségi élet szabályait, és úgy beszél Jézusról, mint egy egyetemi professzor egy ókori mellszoborról. Bár az író célja, hogy visszavágjon a csúfolódóknak, akik azzal vádolják a keresztényeket, hogy mesékben hisznek, nem találkozunk egyetlen személyes bizonysággal a kifogások cáfolatára (1Pt.2:21-24). Az író egyetlen mondatot sem mond arról, hogy milyen volt személyesen átélni azt a napot, amikor a megdicsőülés hegyén égi hang szólt Jézusról. Inkább az Ószövetséget idézi (És.53:5), hogy leírja mi történt élete legfontosabb napján! Szóval, bárki lehetett az, aki Péter nevében írt, valószínűleg sosem hallotta az igazi Pétert beszámolni a Jézussal kapcsolatos élményeiről.

Sem Pál, sem egyetlen Újszövetségi levél írója nem beszél a földi Jézusról. Inkább egy égi szellemi lényről áradoznak, akit Uruknak és Megváltójuknak ismernek el. Vajon azért nem említik meg a történelmi Jézust, mert az evangéliumok keletkezése előtti időben még nem volt több egy mítosznál?

Felhasznált irodalom:

David Fitzgerald, Nailed: Ten Christian Myths That Show Jesus Never Existed at All

David Fitzgerald, Jesus: Mything in Action, Vol.I.