Az előbbi bejegyzésekben szó volt arról, hogy nincs egyetlen kortárs író sem, aki Jézusról jelentést adott volna. Yoseph bar Mattatyahu, vagy jobban ismert nevén, Josephus Flavius, 93-94 között írta meg az Antiquities of the Jews, amely tartalmaz két vitatott szakaszt. Ezeket sokan Jézus történelmiségének igazolására hozzák fel.

Testimonium Flavianum

Az első az úgynevezett Testimonium Flavianum, egy töredék, mely megszakítja a komor hangvételű fejezetet, hogy sziporkázva bejelentse Jézus csodákkal teli fényes karrierjét:

“Ebben az időben (tudni illik Pilatus helytartósága idején) élt Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt és tanította az embereket, akik szívesen hallgatják az igazságot, és sok zsidót és görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És ámbár főembereink följelentésére Pilatus keresztre feszíttette, most is hívek maradtak hozzá azok, akik addig szerették. Mert harmadnap feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták ezt és sok más csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. S még ma is megvan a keresztények felekezete, amely róla vette a nevét.” (Ant., 18 könyv, 3 fejezet)

Ez a szakasz annyira nyilvánvalóan hamisítvány, hogy ma egyetlen történész sem tagadja, hogy egy későbbi keresztény betoldás lehetett. A vita csak arról szól, hogy mennyi belőle a hamisítás. Apologéták sora ma is megpróbál azzal érvelni, hogy Josephus valóban megemlítette Jézust és csupán lelkes írnokok enyhén színezték ki a feljegyzést. Sőt, sokan meg is próbálják rekonstruálni az “eredeti” Testimoniumot.

Azonban van néhány erős utalás arra, hogy az egész rész egy beékelés, beleértve a nem Josephus féle nyelvezetet és kifejezéseket. Egy másik erős ellenérv, hogy nem kapcsolódik a fejezet egészéhez, a következő bekezdés, ami így kezdődik: “Ugyanebben az időben, egy másik szomorú csapás is zavargást okozott a zsidóknál” Egy másik szomorú csapás? Josephus éppen beharangozta Jézust, nem pedig egy csapásról beszélt. Ez az utalás figyelmen kívül hagyja az egész Testimoniumot és az előző szakaszra utal, amelyben Pilátus katonái a zsidók egy nagyobb tömegét legyilkolják Jeruzsálemben, amely inkább beleillik a szomorú csapás gondolatmenetébe. Több történész is megjegyzi (Doherti, G.A. Wells, Peter Kirby), hogy a testimoniumi bekezdés nélkül, a két szakasz egymáshoz kapcsolódik. Önmagában ez is elég erős bizonyíték arra, hogy az egész bekezdés hamisítás.

De a legnagyobb érv, hogy ez a bekezdés nem jelenik meg a IV. századig sehol. Az első 300 évben sehol nem említik meg a Testimoniumot. Ez nem történhetett meg csupán azért, mert senki sem olvasta. Josephus történetei nagyon népszerűek voltak és a szakemberek előszeretettel idézték. Századokon át sokkal olvasottabb iratok voltak, mint bármely bibliai könyv. Michael Hardwick, Josephus szakértő, szerint ismeretes, hogy több mint egy tucat korai kersztény iró olvasta és idézte Josephust, többek között Szent Jusztinusz, Antiochiai Szent Teofil, Szárdeszi Szent Mileton, Minucus Felix, Szent Iréneusz, Alexandriai Klement, Sextus Julius Africanus, Tertullianus, Hippolütosz, Origenész, Szent Metód és Lucius Lactantius.

Origenész különösen sokszor támaszkodott Josephusra, írásai tele vannak Josephus utalásokkal. Milyen meglepő, hogy Origenész sosem hallott a Testimoniumról. Amikor a szkeptikus római ellenfele Cesus megkérdezi, milyen csodákat tett Jézus, Origenész azt válaszolja, hogy Jézus élete valóban tele volt kiemelkedő és csodás eseményekkel, “de milyen más forrásból tudnánk választ adni erre a kérdésra, ha nem az evangéliumi narrativákból?” (Contra Celsum, 2.33). Ugyanabban a könyvben (1.47), Origenész idéz az Antiquities of the Jews-ból, hogy igazolja keresztelő János történelmiségét, majd hozzáteszi, Josephus nem hitt Jézusban, és megkritizálja őt, amiért nem említette meg ebben a munkájában Jézust.

A hírhedt Euszebiosz

Úgy tűnik, senki sem hallott a Testimoniumról 300 évig – és sosem idézték a IV. századig, amikor a hírhedt Cézáriai Eusébiusz püspök elkezdi folytatólagosan idézni Flaviust.

Ki volt Euszebiosz és miért volt hírhedt? Ő volt Cézárea püspöke, Konstantinusz császár udvaronca és életrajzírója. Ő volt az első keresztény történész, akit a mai napig a katolikus egyház “egyházatyaként” tisztel. Valójában, ő a felelős mindenért, amit tudhatunk a kereszténység első századairól. Ennek ellenére, a történelem nem volt mindig kegyes hozzá.

A Felvilágosodás koráig jó szemmel tekintettek rá, bár már saját kortársai közül sokan nem hittek neki és kételkedtek munkája hitelességében. Két tucatnál is több panasz maradt fenn kortársaitól, amelyekben azzal vádolták, hogy nem volt túl becsületes és nem értett a szakmához, valamint a történelmi tényeket önkényes értelmezte, illetve képmutatatóan viselkedett. A történelemtudomány fejlődése során, történetei egyre több és több gyanús megjegyzést kaptak. A XX. században, az archeológiai felfedezések sora, mint a Nag Hammadi könyvtár feltárása, végleg kétségbe vonta Euszebiosz maradék hitelességét is

Edward Gibbon, a Dicline and Fall of the Roman Empire klasszikus munkájában, megvetően mondja, “amit Euszebiosztól megismerhetünk, az nem helyezi őt a modern szakértők sorába”, és többször is nyilvánosan, kemény kifejezésekkel illeti. Jacob Burckhardt, Konsztantinusz császár életrajzírója, megbélyegzi Euszebioszt, mint “az őstörténelem első tisztességtelen és becstelen történészét”.

Állítólagos hamisításai között megtalálható néhány levél, melyet Edessa kormányzója és Jézus közötti levelezésnek tűntet fel, egy-két levél Marcus Aureliusztól, amelyben önkényesen hamisítja Josephus Flavius Antiquities munkáját. Ezen kívül dátumokat és eseményeket módosít, római regényeket használ fel arra, hogy keresztény mártírok életrajzát tákolja össze, valamint tévtanítók időrendi sorát és tanításait módosítja, hogy keresztény ellenes tevékenységnek tűnjön. Euszebiosznak nem esett nehezére, hogy a valóság minden olyan részletét átírja, ami nem felelt meg elképzeléseinek. Valójában folyamatosan, rendszeresen hamisította a tényeket. A hivatalos egyháztörténelmet legalább ötször átírta.

 

Nagy Konstantin látomása

A Testimoniumon kivül, talán a leghíresebb alkotása a Labrum. Nagy Kostantin császár csatamező látomása a keresztről (valójában, nem keresztet látott, hanem a Chi-Rho-t, Krisztus monogramját görögül). Euszébiosz poszthumus életrajza alapján, e csoda révén vált Nagy Konstantin kereszténnyé és uralkodóvá. Az ő segítségével győzte le a kereszténység a pogány vallásokat. Az érdekesség az, hogy ez az életet átformáló esemény nem jelenik meg Euszebiosz korábbi könyvében az Ecclesiastical History-ban, amit még Konstantin életében írt. Abban egészen más történet szerepel Nagy Konstantin felemelkedéséről.

A korábbi verzióban nincs megtérési történet. Euszebiosz Konstantin győzelmét annak a ténynek tulajdonítja, hogy a jövőbeli uralkodó egész életében keresztény volt. Azt is megerősíti, hogy Konstantin pogány apja szintén keresztény lett, leértékelve pogány vallását a mennyei Íráshoz fűződő barátságával és a keresztények kegyes védelmébe fogadásával. Amikor Euszebiosz évekkel később megírja Konstantin életét, átírja a történetet és betoldja a csoda hatására történő megtérést. Ahelyett, hogy tagadná, hogy Konstantin pogány volt, elmondja, hogy az uralkodó csak úgy viselkedett, mintha pogány lenne, de titokban mindig is keresztény volt (Vita Constantini, első kötet, 16-18 fejezet).

Valóban Konstantin volt az első keresztény uralkodó, ugyanakkor nem szűnt meg pogány uralkodónak maradni. Euszebiosz minden erőfeszítése ellenére ellenére, Konstantin félig keresztény, félig pogány volt, de teljes egészében politikus. Apjához hasonlóan, sosem hagyta abba a napimádatot, még legnagyobb, keresztény uralkodóként sem. Valójában, 310-ben, győzelme előtt 2 évvel, Konstantin elismeri, hogy volt egy korábbi mennyei látomása győzelmének megjövendöléséről – de az Apollótól, a pogány istentől származtatta.

Konstantin mindig is egyesítő szerepet játszott, egyaránt próbált a pogányok és keresztények kedvébe járni. Amikor lehetséges volt, olyan jelképeket és nyelvezetet használt, amelyeknek kettős jelentésük lehet mindkét irányban. Azért látta a Chi-Rho monogramot és nem a keresztet, mert Krisztus monogramját jelentette, valamint a pogány írók is előszeretettel használták a chreston-t (jelentése: “jó”) jelölésére.

Euszébiosz további hozzájárulásai

Sok érdekes dolog történt Euszebiosz jelenlétében. Konsztantin császár édesanyja, Helena, elutazott a Szentföldre, hatalmas összegeket költve, amely a következőket eredményezte: felfedezték Jézus sírját (elég meggyőzően, sokan úgy gondolják, hogy Euszebiosz volt az idegenvezető), megtalálták az eredeti kereszt néhány darabját más értékes relikviával együtt, mint például, a keresztre feszítésnél használt szegeket. Helena látogatása másokat is arra késztetett, hogy megismételjék utazását, megteremtve a keresztény zarándoklatok üzleti lehetőségét. Euszebiosz mártírokról szóló írásai, szintén megteremtette a keresztény Szentek és Mártírok kultuszát.

Richard Carrier megjegyzi, egyetlen jelentős probléma van az Euszebiosztól származó írásokkal, attól függetlenül, hogy hírhedt a hamisítások közlésében, mégpedig, “sajnos, Euszebiosz, gyakran az egyetlen forrás a korai kereszténység történelméről szóló szövegekben, ezért gyakran kényszerülök arra, hogy idézzem őt. Még abban az esetben is, amikor bizalommal idézem, nem szabad elfelejteni, hogy nem igazán megbizható.” Carrier nem mindig ennyire diplomatikus: “Euszebiosz vagy egy hazug vagy reménytelenül hiszékeny, de semmiképpen sem jó történész.”

Szóval, legalább 300 évvel Josephus Flaviusz művének megjelenése után, először találkozunk a Testimonium Flavinium-al Euszebiosz három könyvében, amelyet saját Antiquities of the Jews másolatából idéz. Mikor kapta Euszébiosz a másolatot?Mesterétől örökölte, aki Origenésztől kapta. Attól az Origenésztől, aki sosem hallott erről a szakaszról! Mindegy, hogy miként próbáljuk csavarni, valami nagyon bűzlik a Testimonium körül. Euszébiosz lehet az első gyanúsított, aki ezt a hamisítványt gyártotta.

Hogyan nézne ki Josephusnál egy Krisztusra való igazi hivatkozás? Semmiképpen sem lenne dícséretekkel teli, Josephus akár sarlatánnak is nevezné Jézust, de sosem hívná őt messiásnak. A nyelvezet megegyezne Josephus valódi írásaival, a bekezdés pedig hangulatában és tartalmában beleilleszkedne a szövegkörnyezetbe. Ráadásul sokkal hosszabb lenne és részletesebb, ha Jézus valami figyelemreméltó dolgot tett volna, vagy ha valamilyen radikálisan új tanítást hozott volna. A legfontosabb, hogy a korai egyházatyák évszázadokkal korábban már idézték volna, hiszen annyira éhezték ezeket az információkat Josephus Flaviustól.

 

Felhasznált irodalom:

David Fitzgerald, Nailed: Ten Christian Myths That Show Jesus Never Existed at All