A világvége nosztalgikus érzéseket kelt benem, mivel keresztény korszakomban naivan és tudatlanul közelítettem meg a témát. Egy olyan fundamentalista protestáns kisegyház környezetében nőttem fel, ahol a Jelenések könyvének próféciái, a végítélet és Jézus második eljövetelének várása központi gondolat volt. Ez a bejegyzésem lehetne egy szerelmes levél azokhoz a barátokhoz, ismerősökhöz, akikről kellemes emlékeim vannak. Természetesen, többé vagy kevésbé minden keresztényt foglalkoztat a világvége kérdése. 

Amióta világnézetem megváltozott, többen is kifejezték nyugtalanságukat, amiért nyilvánosságra hozom gondolataim és érveim. Természetesen, nemcsak a hívő keresztényeknek, hanem nekem is sokkal kényelmesebb lenne felismeréseimet megtartani magamnak, és nem foglalkozni azokkal a témákkal, amelyeket ma már irracionális hiedelmeknek tartok. De van bennem aggodalom, törődés és együttérzés a keresztény embertársaim iránt. Ráadásul, úgy gondolom, hogy a világ jobb hely lesz, ha egyre többen kérdőjelezik meg a kereszténység hiedelmeire alapuló világképüket. Bűszke vagyok arra, hogy egy olyan munkát végzek, amely segít az egyes keresztényeknek ráébredni arra, hogy hitük alapjai inognak.

A korábbi bejegyzéseimben részleteztem, hogy nincs okunk elhinni az Újszövetség rendkívüli állításait. De még ha megbízható forrásként kezelnénk is az Újszövetséget, a kereszténység tanításai akkor is tarthatatlanok. John W. Loftus The Christian Delusion könyvében a következőt mondja: „Ha az Újszövetség valamennyire hiteles lenne, akkor Jézus legfeljebb egy apokaliptikus próféta a többi Ószövetségi apokaliptikus prófétákhoz hasonlóan… Ezen próféták üzenetei egy közelgő végítéletről és a világ végéről szóltak”. John Loftussal egyetértve, azt kell mondanom, hogy „ha Jézus létezett volna is, akkor sem lett volna több egy kudarcot vallott apokalitikus prófétánál, mert az ‘Embernek fia’ nem jött el saját generációjának idejében, ahogy megjövendölte, és a végítélet sem következett be”. 

Ez a keresztények hitére végzetes csapást jelent, még azon hívők számára is, akik kételkednek Jézus csodáiban. Pusztán a bibliai verseket kutatva, arra következtetésre juthatunk, hogy Jézus vagy egy kudarcot valott próféta volt vagy az Újszövetség teljesen megbízhatatlan. Bármelyik következtetést is fogadjuk el, a végeredmény az, hogy a kereszténység alapjai tévesek! Ha nem bízhatunk az Újszövetségben, akkor a kereszténység hitrendszerének alapja omlik össze. Ha Jézus egy apokaliptikus próféta volt, akkor valamit nagyon elhibázott, mert jóslatai nem teljesedtek be. 

Világvége fogalmak

Az apokalipszis görög kifejezés ‘kinyilatkoztatást’, misztériumok felfedését jelenti. A Biblia utolsó könyvére szoktak utalni vele, de szélesebb jelentéssel bír. Magába foglalja a zsidó apokaliptikus irodalmi műfajt, amely a babilóniai fogság utáni időszakban keletkelett, majd később a hellenista időszakban megjelenő apokaliptikus irodalmi műveket. A műfajra jellemző, hogy a mitikus nyelvezettel közvetíti a kozmikus világ transzcendens lények által feltárt misztériumokat.

A zsidó-keresztény apokaliptikus írások úgynevezett kódolt kinyilatkoztatások, amelyek titkos jeleket tartalmazva jövendölik meg a közelgő véget. A szerzők általában szörnyűséges eseményekkel fenyegetik azokat a pogány népeket, akik nem ‘Isten kiválasztottjai’. Ezek a prófáciák általában az elnyomó hatalommal szemben egy verbális bosszúhadjáratot jelentenek. A prófétai üzeneteket a politikai publicisztika ókori változataként tudom elképzelni. 

A világvége fogalma általában magába foglalta Isten ítéletét, a gonosz elpusztítását, a messiás eljövetelét és a világ újjáteremtését. Vallásos nyelvezetben a végső dolgokról szóló tanítást eszkatológiának is nevezik.

Apokaliptikus történelmi háttér

Több bibliakutató is foglalkozott az apokaliptikus mozgalmak történelmével, melyek közül megemlíteném Jonathon Kirsch, The History of the End of the World című könyvét. A 2. századi montenistáktól  kezdve (szerintük a kereszténység lényege a világ végére való beállítottságot jelenti) napjainkig minden generációban voltak olyan bibliamagyarázók, akik megpróbálták saját korukra értelmezni a bibliai próféciákat. A kereszténység történelme során több utolsó ítéletet hirdető próféta is megjósolta Jézus eljövetelének és a világvége időpontját. Különös figyelmet érdemel a 19. század  észak-amerikai nagy ébredési és Krisztus-váró mozgalmainak a története. Több kisegyház a be nem teljesedett jövendőléseket követő csalódásból nőtte ki magát, mint például az anabaptisták, a Jehova Tanúi vagy a Hetednapi Adventisták. 

Millenarista (Krisztus ezer éves uralmát hirdető) próféták és szónokok sora próbálta különböző eseményekre vagy éppen történelmi szereplőkre ráhúzni a világ végének jeleit. A Dániel könyve szerinti Anti-krisztus jelzővel illették Nérót, Napóleont, Hitlert, Mussolinit, Saddam Husseint, a pápákat vag éppen Barack Obamát is. Remélem, hamarosan Trump is részesül ebben a kitűntetésben. Az embereket mindig is lenyűgözte a világ vége kérdése, nem csoda az időről-időre erőre kapó világvége-mozgalmak óriási száma. A Jézus-kultusz ugyanennek a jelenségnek az előfutára. 

Jézus egy apokaliptikus próféta volt

Korábban itt írtam arról, hogy bibliakutatók milyen sokféleképpen rajzolták le Jézust. Még a keresztény szakértők is elismerik, hogy a hiányzó bizonyítékok miatt semmi nyomára sem akadhatunk a ‘valós’ Jézusnak. Mégis a keresztény teológusok többsége, Albert Schweitzer The Quest of the Historical Jesus című mesterművétől kezdve (1906), Jézust apokaliptikus prófétának tekinti. Ezen nézet mai képviselői közül megemlíteném a következő kutatókat: E.P. Sanders, Dale C. Allison, Bart D. Ehrman és Paula Fredriksen. 

A bibliakutatók különböző kritériumok alapján próbálták kideríteni, hogy ki volt Jézus és mit mondhatott. Néhány teológus felismerte, hogy nem érdemes az evangéliumi források hitelességével foglalkozni addig, amíg azok értelmezésének kritériumait nem tisztázzák. David Allison, amerikai teológus véleménye szerint az a legelfogadhatóbb megközelítés, ha Jézus az első századi zsidó apokaliptikus felfogás kontextus alapján értelmezzük. 

Néhány ószövetségi és apokrif könyv nagyszerű kiindulási pont: Ézsaiás 24-27, Dániel könyve, Zakariás 9-14, Énok első könyve, Mózes Testamentuma, Esdrás negyedik könyve, Báruk második könyve, Ábrahám apokalipszise vagy éppen a holt-tengeri tekercsek. Több zsidó szekta (farizeusok, esszénusok, Keresztelő János követők), amelyekből a kereszténység kialakulhatott, hangsúlyosan eszkatológikus (végidővel kapcsolatos dolgok) életfilozófiát hirdetett. Teljesen természetes azt feltételezni, hogy ha Jézus létezett, akkor ugyanazokat a dolgokat hitte és hirdette, amit a környezete. Ennek ellenkezőjére nincs semmilyen bizonyíték. 

Az evangéliumok azt állítják, hogy Jézus Keresztelő János apokaliptikus tanítására keresztelkedik meg (Mt.3:1-2, Lk.3:7-9), később pedig saját maga is ugyanazt prédikálja (Mk.1:15). Nagyon furcsa lenne azt képzelni, hogy abban a messiást váró és végítéletet hirdető miliőben Jézus nem hitt a közelgő világvégében. Az evangéliumok által szájába helyezett szavak is tele vannak eszkatológikus témával, ami a zsidó messianizmust tükrözi: Isten országa, jövőbeli jutalmazás, szentek üldözése, gonosz hatalmak feletti győzelem, a vég közelsége, az Ember fiának megjelenése, stb. 

Az eszkatológikus prófétai közösségek leglényegesebb alkotóeleme a karizmatikus vezető vagy éppen próféta, aki jóslatokat tesz a közelgő ítéletről. E nélkül hiányozna a hamarosan bekövetkező vég fenyegetése, az azonnali cselekvésre való késztetés, és közösségi összetartozásra sem lenne szükség. Márk evangéliuma 13. fejezete Jézus végidőre szóló hagyományát foglalja össze, amelyben arra oktatja hallgatóit, hogy a templom hamarosan romokban lesz, a nap elsötétedik, a hold nem világít, csillagok hullnak az égből, és az Ember fia eljön a felhőkön keresztül. Kétségtelen, hogy az egész Dániel könyve próféciájára utal (Dán.9:26-27, Mk.13:14). 

Az evangéliumokban igen hangsúlyos, hogy ugyanaz a generáció, tehát Jézus kortársai, apokaliptikus eseményeket fognak megtapasztalni (Mt.10:23,16:28, 26:64, Lk.9:27, Mk.14:16). Bart Ehrman szerint Jézus „arra késztette követőit, hogy hagyják el otthonaikat és felejtsék el családjukat Isten közelgő országa miatt. Jézus nem javasolta az embereknek, hogy karriert és jólétet építsenek önmagunknak vagy, hogy dolgozzanak egy igazságos társadalomért.” 

Pál levelei tartalmazzák a legkorábbi feljegyzéseket az első keresztényekről. A világ végével kapcsolatban az evangéliumokhoz hasonló hitet képviseli, gyakran beszél saját életében bekövetkező ítélet napjáról és az Úr eljöveteléről (1Thes.5:1,2. 4:15, 1Kor.7:29, 15:20, 2Kor.6:2, Rom.13:11). A Jelenések könyve is azt üzeni, hogy az ‘idő közel’ és Jézus eljön (1:1, 3:11, 22:6,7,12,20). 

Nemcsak apokaliptikus próféta

Több bibliaszakértő is azt állítja, hogy Jézus több, mint egy apokliptikus próféta, hiszen ő társadalmi reformok szószólója is volt. David Gowler a What Are They Saying about the Historical Jesus? című könyvében megjegyzi, hogy „minden Jézus portré tartalmaznia kell az apokaliptikus próféta valamint a társadalmi és gazdasági egyenlőséget hirdető próféta vonásait.” Az az igazság, hogy a kettőt nehéz összegyúrni. Ezt talán Dale Allison fogalmazta meg a legjobban, aki szerint Jézus eszkatológikus ideálja etikai irányelv is lehetett a jelenre vonatkozóan: Isten országának várása nem tétlenséget, hanem annak a jelenben való aktív elősegítését jelentette. 

Jézus egy kudarcot vallott apokaliptikus próféta

Ha Jézus egy apokaliptikus próféta volt, akkor a legjobb indulattal is csak egy hamis prófétának nevezhetjük, mint a történelem megannyi végítéletet hirdető prófétáját. Sok keresztény kutató is elismeri, hogy „Jézus olyan reményeket táplált, amelyek nem teljesedtek be. Várakozásai olyan ‘zárójeleneteket’ tartalmazott, amelyek nem valósultak meg soha. Egyszerűen fogalmazva, Jézus tévedett.” (James D. G. Dunn). A Jézus kultusz mégis túlélte ezeket a téves jövendöléseket. Ez nem is annyira szokatlan, hiszen a történelem során több szekta túlélte a végidőről szóló hamis jóslatokat. Egy vallás túlélése többnyire attól függ, hogy miként értelmezik újra a téves próféciákat. Jézus esetében is ez történt, amit jobban megértünk, ha egy kicsit áttekintjük a történelmi környezetet: 

Jeruzsálem lerombolása és a zsidó vezetők babilóniai fogsága (i.e. 586) után, Jeremiás próféta Izrael helyreállításáról szóló jövendőlése 70 évvel későbbre jósolta meg Izrael helyreállítását (25:11-12, 29:10). A próféta által hirdetett évszámot nem feltétlenül kell szó szerint érteni, hiszen a hetes szám teljességet jelent, miközben a hetven nagyjából egy ember élethosszának felel meg. Azonban a zsidók számára komoly gondot jelentett, mert az évek teltek és a jövendölés nem teljesedett be. A dávidi uralkodóházról úgy szólt a jövendölés, hogy örökké fog tartani (2Sám.7:11-16, Zsolt 89:36,37), de a fogság után sem lettek újra királyok Dávid leszármazottjai (Jer.33:14-18, Ézs.11:1-9, Ez.34:22-24, 37:24, Mik.5:2). Aggeus (2:20-23) és Zakariás (6:9-13) próféta megpróbálta átértelmezni a korábbi jövendöléseket, ezért azt állították, hogy a kortárs, Zorobábel lesz a messiás. Mivel ez sem vált valóra, a prófétaság ‘intézménye’ krízisbe került. Már a királyság sem létezett, aki felkarolta volt a prófétákat, hogy fontos ‘szóvivői’ szerepüket teljesítsék. Végül Zakariás (13:2-5) és Malakiás (4:4-5) kijelentették, hogy nem lesz több prófétálás addig, amíg el nem jön az utolsó próféta (Makkabeusok 4:46, 9:27). A prófétálás megszűnésével fellendült az apokaliptikus irodalom. A prófétai szövegek inkább a közelgő ítéletre tették a hangsúly, míg az apokaliptikus iratok a vég eljövetelét hangsúlyozták és jelképes üzenetekbe rejtették Isten  elkövetkező cselekedeteit. A legtöbb apokaliptikus irodalom nagy általánosságban Izrael helyreállításáról, a dávidi királyságról és a messiás uralkodásáról szólt. 

Négy évszázad eltelt és Jeremiás próféciája még mindig nem teljesedett be. Dániel könyve az első teljes apokaliptikus könyv, amelyben Jeremiás próféciája módosul és egy kicsit mást jelent. Nem ‘hetven év’, hanem inkább ‘hetvenszer hét év’ vagyis négyszázkilencvan évet jelent (Dn.9:25-27). Ez azt jelentette, hogy a prófécia i.e. 2. században kell, hogy beteljesedjen, amikor Dániel könyve íródott. De a királyság helyreállítása Antiokhosz Epiphanész idejében sem következett be. Minden apokaliptikus próféta azt várta, hogy Isten országa eljön még a saját életében. De ezek az elvárások helytelennek bizonyultak, és a legtöbb keresztény még a mai napig is várakozik. 

Ez első két században az apokaliptikus várakozások jónéhány zsidó eszkatológikus mozgalmat indított útjára. Ilyenek voltak a zélóták és a szikáriusok, akik nagy szerepet játszottak a rómaiak elleni lázadásban, amelynek következménye többek között az i.sz. 70-ben bekövetkezett Jeruzsálem lerombolása és az i.sz. 74-es híres maszadai ostrom. Keresztelő János is azt prédikálta, hogy a vég közel, ezért a keresztség által fel kell készülni Isten országára. Jeremiás próféciája után hat évszázaddal és Dániel után két évszázaddal, az Újtestamentum azt állítja, hogy Jézus a megjövendölt messiás (Lk.4:14-21, Ézs.61:1-11), aki a foglyoknak szabadulást kínál és Izrael visszakapja régi dicsőségét. 

A be nem teljesedett próféciák újraértelmezésének története

A keresztények az idők során újra és újra módosította a próféciák magyarázatát, miután a központi üzenet nem teljesedett be. Pál apostol volt az első, aki saját életére újraértelmezte a próféciát. Pál 25 éven keresztül azzal a meggyőződéssel prédikálhatta a vég közeledtét, hogy Isten a pogányok megtérésére várakozik (Rom.11:25). Pál szerint Isten megkeményítette a zsidók szívét, hogy minél több pogány megtérhessen (Rom 9-11). De a vég nem jött el és Pál meghalt. 

Márk kis apokalipszisével a dánieli jövendölést próbálja módosítani, Jeruzsálem lerombolására alkalmazva. Majd a későbbi újszövetségi írók további értelmezéseket találtak ki Jézus kudarcot vallott jövendölésének magyarázatára. Máté evangéliuma, néhány évtizeddel Márk után, újabb változtatásokat eszközöl a szövegbe. Márknál a templom lerombolásáról kérdezik Jézust (13:4). Egyetlen kérdés sem szólt az ‘Ember fia’ eljöveteléről, mert magától értetődő volt, hogy a jeruzsálemi templom lerombolása az ‘Ember fia’ eljövetelének a jele. De Máténál nemcsak a templom lerombolásáról kérdezik Jézust, hanem a világ végéről is (24:3). Itt már nem volt elégséges jel a templom lerombolása, mert a vég még mindig nem jött el, pedig a templom már nem létezett. 

Miközben Márk evangéliuma csak azt mondja a hívőknek, hogy vigyázzanak és várakozzanak (13:33), Máté evangéliuma ezt a figyelmeztetést fejti ki egy egész fejezeten át három példabeszéd formájában (24:45-25:30). Természetesen Máté egyetért Márkal, hogy még az ő generációjukban megtörténnek azok az események (24:34), csak a cél elképzelése módosult. Máté kihangsúlyozza, hogy sokkal több türelemre van szükség, mint korábban, de amikor eljön az ‘Embernek fia’, akkor megjutalmazza az igazakat és megbünteti a hűtleneket (25:31-46).

Néhány évvel később, a Lukács – Apostolok cselekedetei iratokban a dátum újra későbbre kerül. Lukács evangéliuma Márkból indul ki, de az üzenet módosul. Márk Jézusa azt mondja: „Bizony, mondom néktek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.” (Mk.9:1) Az utolsó szavak Lukácsnál már hiányoznak (Lk.9:27). Nála Isten országa nem “jön el hatalommal”. Lukács Jézusa már nem beszél Isten országának azonnali eljöveteléről, hanem csak azt sejteti, hogy tanítványai valamilyen értelemben majd meglátják Isten országát. Lukács több jelenetben is megpróbálja Jézust eltávolítani attól a téves felfogástól, hogy Isten országa azonnal megjelenik. Például beemeli a tíz tálentum (pénzegység) példázatát, ahol a gazda hosszú útra ment, a következő szavakkal indítva a történetet: „Amikor pedig ezeket hallották, még egy példázatot is mondott, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa.” (Lk.19:11)

Lukácsnál Jézus tanítványai úgy élték meg a véget, hogy Isten országa már elérkezett, hiszen a messiás közöttük van. Nem meglepő hallani a következő gondolatot: „Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá. Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! – Mert az Isten országa közöttetek van!” (Lk.17:20-21). Lukács bevezeti azt a kettős gondolatot, hogy Isten országa már itt van, de még nem jött el. Az újszövetségi levelekben is találkozhatunk ezzel: Efézus 2:6, Zsid. 12:22-24. 

Apostolok cselekedeteiben, Jézus mennybemenetele elött a tanítványok újra felhozzák a témát: „Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izráelnek?” (Acs.1:6-8). Ezek szerint a tanítványok sem képzelték, hogy Jeremiás vagy Dániel próféciái beteljesedtek. A válasz csak annyi volt, hogy nem az ő dolguk aggódni a próféciák beteljesedéséről. Két fejezettel később Péter azt állítja: „Őt (Jézust) azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik.” (Acs.3:21) Ezek szerint a vég nem Péter idejében fog bekövetkezni, hanem valamikor a jövőben.  

János evangéliumából már teljesen hiányzik a közeli világvége üzenete. Dale Allison szerint ez az evangélium „nem arra fókuszál, hogy Jézus valamikor a jövőben eljön a felhőkön át, hanem a Szentlélek azonnali eljövetelét hirdeti. Nem azt hangsúlyozza, hogy a halottak valamikor feltámadnak, hanem azt a felfogást hangsúlyozza, hogy az élők már most megtapasztalhatják az örök életet.” Nyomon követhető, hogy az evangélisták fokozatosan áttérnek a próféciák szószerinti értelmezéséről a spirituális-jelképes jelentésre. János evangéliuma végén még találunk egy kétségbeejtő kísérletet, amely megpróbálja félremagyarázni, hogy az utolsó tanítvány „akit Jézus szeret” meghal anélkül, hogy Jézus szavai beteljesedtek volna (Mk.9:1, 13:30, Mt.10:23). A tanítványok sorra kihaltak, csak egy maradt, és jön a híresztelés: „Elterjedt tehát az atyafiak között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: „Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?” (Jn.21:22,23). Az itt használt ‘megmaradjon’ szó, eredetiben  ‘meno’, helyesebb fordítása inkább a ‘kitartás’ vagy a ‘várakozás’ lenne.

E.P. Sanders és más bibliakutatók is megfigyelték, hogy „Jézus eredetileg azt mondta, hogy az Ember fia a közeljövőben eljön, még hallgatósága életében. (Miután Jézus meghalt) Jézus követői azt prédikálták, hogy hamarosan visszatér. Amikor a követők egymás után sorra meghaltak, ezt úgy modosították, hogy csak egyesek fogják megélni Jézus visszatérését. Amikor már majdnem az egész első generáció kihalt, azt gondolták, hogy legalább egy tanítvány megéli a visszatérést. Amikor ő is meghalt, akkor szükségszerűen azt kellett mondják, hogy Jézus nem is azt ígérte, hogy tanítványai élve újra meg fogják látni őt.”

A Jelenések könyve még távolabbra helyezi a célt. A 13. fejezetben szó van a fenevadról, aki az elsődleges értelmezés szerint a Római birodalom Néró császára (54-68 között uralkodott). Több bibliaszakértő azt feltételezi, hogy a Jelenések könyvének első része a 60-as években íródott Jeruzsálem lerombolása előtt, majd Domiciánusz uralkodása alatt (95-96) újraírhatták, hogy úgy tűnjün a prófécia Domiciánusz idejében teljesedik be, mert Néró uralkodása alatt nem jött el a vég. A két uralkodó közötti kapcsolatot nem volt nehéz megtalálni, mert azt képzelték, hogy Néró visszatért a halottak közül, hogy újra üldözze a keresztényeket. Mindenesetre a Jelenések írója arról biztosít, hogy az ítélet napja hamarosan itt van. 

Az Thessalonikabeliekhez írott 2. levél az első század végén született. A keresztényeknek már megerősítésre van szükségük, hogy Jézus tényleg vissza fog jönni, bár egyesek azt hiszik, hogy már eljött (2:1-2), mások annyira közelinek gondolták a visszatérést, hogy felhagytak a munkával és csak várakoznak (3:6-15). A ‘kárhozat fia’ (Antikrisztus) már megjelent, aki ‘törvénytipró’ és önmagát mindenki fölé helyezi (2:3-12), de valaki (gondolom, itt a Szentlélekre utal) nyilvános szereplését még visszatartja. Végül Jézus megsemmisíti megjelenésével. 

Péter 2. levele még később látott napvilágot, állítólag a 2. század közepén. Itt már megjelennek a csúfolódók, akik azt kérdezik, hogy „hol van az ő eljövetelének ígérete?” (3:3) Valójában a keresztények önmagukkal csúfolódtak, mert ez a levél tanulságként íródott. Elképzelem, hogy milyen kényelmetlen lehetett a korai egyháznak. Egyszerűen csak azt a választ sikerült összerakniuk, hogy „az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj” (3:8-10). 

Összegzés

A fentiek alapján nem hibáztathatjuk a modern idők apokaliptikus mozgalmait, hiszen csak alkalmazzák a korai keresztény egyház gyakorlatát, hogy amikor egy prófécia nem teljesedik be, akkor újra kell értelmezni. A keresztények úgy tesznek, mintha a Biblia Isten ihletett szava volna, amely következetes és igaz minden tekintetben – ezért értelmezésében csak az ember tévedhet. Milyen ihletett írás lehet az, ami annyira zavaros és olyan könnyű félreérteni? Kétezer év után, a keresztények végidős elméletei teljesen aláássák ezt az elképzelést. Az a tény, hogy rengeteg világvégéről szóló verzió kering (historista, preterista, futurista, idealista, premillenialista, postmillenialista, stb.), már önmagában ékesen bizonyítja, hogy komoly probléma van az egésszel. Dale Allison összegezve az újtestamentumi írók gyakorlatát, arra emlékezetet „az események utáni racionalizáció szinte elkerülhetetlen: könnyebb becsapni önmagunkat, mint elismerni az önbecsapást.”

Századok során az emberek abban reménykedtek, hogy a vég közel és valami új kezdődik. A gondolkodás fejlődésének természetes következménye az istenek kitalálása vagy egy utópisztikus világ eljövetelében vetett hit. Reménytelenség, kilátástalanság vagy éppen társadalmi jelenségek lehetnek az ehhez hasonló vallásos képzetek kiváltó okai… Már nyugodtan eldobhattuk volna ezeket a mankókat, mert az élet kihívásaira a kereszténység által kínált megoldásoknál, ma már sokkal jobbakat ismerünk. 

Azt gondolom, hogy teljes nyugalommal kijelenthetjük, hogy Jézus nem fog visszajönni, mert vagy az Újszövetség téved vagy az általa bemutatott Jézus hamis próféta. Az eddigi bejegyzéseim alapján, nagy a valószínűsége, hogy Jézus nem létezett és az Újszövetség téved. Elszomorító, hogy sokan még mindig életük iránytűjeként fogadja el a Bibliát. 

Visszaemlékszem, hogy nagyszüleim is azt hitték, hogy Jézus újra eljön, még saját életükben. A szüleim ugyanezt a meggyőződést adták tovább nekem. Sokáig ezt tekintettem a legtermészetesebb valóságnak. Vajon  még hány generációnak kell felnőnie, hogy a kereszténység hamis képzetei a hasonló mitológiai történetek mellé kerüljenek? Mindenesetre, az én esetemben sikerült megszakítani ezt a folyamatot. Számomra reménykeltő, hogy a lányom, már egy valóságosabb világképre fogja felépíteni életét.

Felhasznált irodalom:

John W. Loftus, The Christian Delusion: Why Faith Fails (ch.12), At Best Jesus Was a Failed Apocalyptic Prophet

John J. Colling, Ószövetségi apokaliptika és eszkatológia

Itt támogathatod a munkám: https://www.patreon.com/kimentimegjezust