A “Jakab hivatkozás”

A második állitólagos utalás Jézusra Josephusznál az Antiquities of the Jews (20 könyv, 9 fejezet)“Jakab hivatkozás”, amely úgy tűnik, hogy Jakabra, mint Jézus testvérére hivatkozik. Josephus éppen bemutatja Ananus gyűjteményét, és úgy jellemzi, hogy egy nagyon népszerűtlen főpap volt Jeruzsálemben, aki összehívta a Szanhedrin tanácsot és vádat emelt “Jézus testvére ellen, akit Krisztusnak hívtak, azaz Jakab valamint követői ellen” – és a halálos ítélet módja a megkövezés volt. Ez felháborodást keltett és a polgárok fellebeztek Agrippa királynál, aki elvette a főpapságot Ananaustól és Jézust tette, Damneus fiát, főpappá.

Mennyire valódi ez a hivatkozás? A Testimonium Flaviummal szemben, kevesen gondolják erről a részről, hogy hamisítvány. Először is túl rövid ahhoz, hogy valaki ezzel a kis becsúsztatott  szövegrésszel bajlódjon. Másodszor, több árulkodó jel szól arról, hogy ez a rész nem a mi Jézusunkról szól. Josephus egy Jakabról és társairól szóló halálos ítéletről ad jelentést és teljesen különbözik a Jakab haláláról szóló feljegyzésekkel (Hégészipposz és Alexandriai Szent Kelemen idézi a Historia Ecclesiastica II. könyvében az 1:3-4ben és 24:4-18ban), mely szerint Jakab a jeruzsálemi gyülekezet feje volt, akit egyedül ölt meg a feldühödött tömeg. Megragadták az utcán, ledobták a templom tetejéről és megkövezték. Végül, valaki a tömegből halálra verte.

További részletekkel szemben is kérdések merülnek fel. Josephus sosem használja a ‘Krisztus’ vagy a ‘Messiás’ kifejezést – még a saját kedvenc messiására, Vespasianus császárra sem. Inkább a ‘sarlatán’ kifejezést részesíti előnyben a hamis messiások tekintetében.

Egy másik vonatkozás is értelmetlennek tűnik: a zsidó tömeg felháborodása. Egy keresztény vezetőt legtöbben a gyűlölt, hitehagyó szekta gurujának tekintenének. Vajon miért tette a halálos ítélet a konzervatív zsidó közösséget annyira dűhőssé, hogy fellázadtak az ítélet törvénytelensége miatt, majd panaszt nyújtottak be a királyhoz, sőt a római kormányzót is megkörnyékezték, hogy mozdítsa el helyéből saját főpapjukat? A fentiek közül egyik sem illeszkedik bele az Újtestamentum jelentésébe, – a keresztények üldözésének időszaka nem akkor volt.

Ki lehetett ez a Jakab? Felvetődik a kérdés, hogy vajon ő lehetett az a tiszteletreméltó, szent ember, aki a jeruzsálemi gyülekezet feje volt, akit Jézus testvérének hívtak? Ráadásul, ugyanebben a szövegrészben még szó van egy másik Jézusról is, aki Damneus fia. Mi köze neki ezekhez? Amint látni fogjuk, ő lesz a megoldás kulcsa.

Úgy tűnik, hogy a szövegbe beékelték véletlenül vagy sem, hogy ‘akit Krisztusnak hívnak’. Richard Carrier, az ősi szövegek hamisításával foglalkozó szakember szerint, ez is egy írnoki széljegyzet beékelése lehetett. A kifejezés szerkezete arra utal, hogy az írnok egy széljegyzetben odaírta, szerinte ez a ‘Jézus’ az, ‘akit Krisztusnak hívnak’, – megszakítva a mondatot ezzel a megtévesztő részlettel. Ha eltávolítjuk a ‘akit Krisztusnak hivnak’, akkor az egész mondat érthetőbb lesz: vádat emelt “Jézus testvére ellen, azaz Jakab valamint követői ellen”

A Jakab hivatkozásnál figyelembe kell vennünk a szövegkörnyezetet. Miért említené meg Josephus, mint derült égből villámcsapás, hogy Ananusz összehívta a tanácsot, hogy ítéletet hozzanak Jézus testvérével kapcsolatban? Az már mellékes, hogy Jakabnak hívták. A mondat üzenete, hogy ez az ember Jézus testvére. Miért kellene ezzel törődnünk? Ki ez a Jézus? Miért van annyira oda Ananus a testvéréért? Ha Josephus írta a Testimoniumot, akkor itt egy kitérőt szeretnénk látni vagy egy visszautalást valamire, – honnan is kellene felvennünk a fonalat? Máskülönben, az olvasó, csak vakarja a fejét.

Figyeljük meg, hogy Josephus mit mond: miután Ananus összehívja a törvénykezőket, hogy halálra ítéljék “Jézus testvérét”, mindenki felháborodik, Agrippa király elmozdítja helyéből a főpapot, és Jézust, Damneus fiát teszi főpappá (Antiquities 20.203). Ha arről a Jézusról van szó, akinek a testvérét Ananus halálra ítélte, megmagyarázza Ananus felmentését, hogy helyére annak a testvére kerüljön, akit megöletett törvénytelenül. Sokkal valószínűbb, hogy Josephus Jézus alatt, itt Damneus fiát értette inkább, mint egy másik Jézus beemelését a szövegbe, csak úgy a semmiből, minden magyarázat nélkül.

Richard Carrier hozzáteszi, “Tegyük fel, hogy te egy kortárs olvasója vagy Flaviusnak. Milyen következtetést vonnál le? Megkérdeznéd, hogy ki ez a Jézus? (akkor is, ha hozzá van téve: “akit Krisztusnak neveztek”, a legtöbb olvasó nem tudhatta, hogy kiről van szó és mi köze lehet Ananus testvéréhez). Majd tovább olvasod, és rájössz ‘Ja igen, arról a Jézusról van szó’. Mivel, Josephus nem mondja el, hogy kicsoda ez a Jézus, csak egyetlen Jézusról van információja az olvasónak, aki Damneus fia.”

Ez a magyarázat teljes értelmet ad a szövegnek. Természetesen, nincs arra mód, hogy bebizonyítsuk az eredeti kézirattal, de összerakva a képet, erősen kételkedhetünk abban, hogy Krisztusról lett volna szó benne.

Amikor igazolást szeretnénk kapni az evangéliumokban szereplő Jézusról kortárs íróktól, szemtanúktól, kijelenthetjük, hogy nincs egyetlen egy sem. Önmagában is ez egy döbbenetes dolog!

Végigtekintve Jézus állítólagos szolgálati időszakát, rádöbbenünk, hogy egy tucat olyan kommentátor volt, akinek lehetősége lett volna írni ezekről az eseményekről – de egyik sem jelzi, hogy hallott volna Jézusról. Hihetetlen, de a hallgatás folytatódik az első században. A szemtanúknak nevezett figurák évtizedekkel Krisztus állítólagos halála után jelennek meg, de egyik sem hozza az általunk elvárt bizonyítékokat.

Megdöbbentő felfedezni, hogy az első századi lejegyzett Jézusról szóló történelem, amely legközelebb áll az evangéliumok által bemutatott Krisztus igazolásához, mind hamisítás, csupán egyetlen eredeti beékelést találunk benne, amelyről kiderül, hogy egy másik személyre vonatkozik. Ezért próbálják Josephus két szövegrészével annyira igazolni, hogy van valami róla, mert csak ennyi igazolná a bibliai Jézus történetiségét az első században.

Hogy lehetséges ez, amikor Jézus nagyobb volt, mint a huszadik század Beatles-e, aki megragadta egész Júdea és Galilea figyelmét, valamint a messze Szíria és a Tízváros területét. Az evangéliumok arról beszélnek, hogy tanításait ezrek hallgatták és tömegek csodálták annyira, hogy a zsidó hagyomány kövtőket is rendkívül feldühítette. Még ha figyelmen kívül hagynánk a születése körüli csodákat, halálát és feltámadását – pusztán a tanításai is mély benyomást kellett volna hagyjon a történelem lapjain.

Összegezve, az evangéliumokban bemutatott kép szerint, Jézus nem olyan volt, mint korának ezernyi jól dokumentált hamis gyógyítója, ál-csodatevője és kudarcot vallott messiása. Hiszen, őt tekintették a valódinak, aki igazán meg tudta tenni azt, amit mások nem: ezreket táplált, vízen járt, a vizet borrá változtatta, lecsendesítette a vihart, meggyógyította a betegeket. Támogatói közül többen is a társadalom magas beosztású emberei voltak: királyi családtagok, egy százados, a zsidó tanács vezetői és tagjai. Egyedül felforgatta a pénzváltók asztalát a templom udvarán. Egész Jeruzsálem csodálva tekintett rá, mert dicsőséggel bevonult a városba. Drámai események sorozata után elfogták és törvénytelen bírósági eljárás alá vetették, mielőtt nemcsak Pilátus előtt jelent meg, hanem maga Heródes király előtt is – mindezt az egész Jeruzsálem szeme láttára. Halálát és feltámadását látványos természetfeletti események övezték: angyali jelenések, földrengések, zsidó szentek feltámadása és megjelenése Jeruzsálemben, majd a természetfeletti sötétség, amely az egész világot, vagy legalábbis azt a térséget, beborította órákra. Követői közül sokaknak megjelent, egyesek szerint negyven napon keresztül velük volt, mielőtt a mennyekbe emelkedett volna szemük láttára.

Mindezek ellenére, elképzelhető, hogy a rómaiak és a görögök az egész felhajtást szem elől tévesszék? Hogyan maradhatott figyelmen kívül Júdeában? Azon nem csodálkoznánk, ha a tibériási Justus semmit sem szól Jézusról. De olyan figurák hallgatása, mint az alexandriai Philón vagy a damaszkuszi Nikoláosz, akik Jézus minden szavát és tettét megcáfolták volna, már erős kétséget támaszt bennünk. Ráadásul az összes korabeli író hallgatása teljesen ellene mond Jézus létezésének. Látva az őskeresztény egyház igyekezetét minden olyan ókori írás megőrzésében, amely látszólag is valamilyen utalást tesz Jézusra, el tudnánk hinni, az első századból származó egyetlen feljegyzést sem voltak képesek megőrízni?

Ha akár csak egyetlen Jézusról szóló csodatörténet igaz lenne, senkit sem zavarna a Josephusnál megjelenő néhány beillesztett sor – több tucat kortárs utalással találkoznánk, még, ha csak a későbbi századok keresztényei által idézett iratokban is. Ha igaz volna Jézus életéből mindaz, amit a keresztények eltúlozva állítanak, akkor a történelem legdokumentáltabb eseményei lennének. Ehelyett, fogat csikorgatva próbálják megvédeni ennek a két gyanús szövegrésznek a valódiságát.

Azt is elvárhatnánk, hogy fizikai bizonyítékai legyenek Jézus életének. Helyette kétezer év hamis relikviáinak történelmi örökségével találkozunk. Nem fűzhetünk sok reményt ahhoz, hogy Jézus sajátkezű írásait olvassuk. De semmink sincs, csak nevetséges hamisítványok, évtizedekkel az állítólagos esemény után, mint például Jézus és Abgár király, vagy Pál és Seneca közötti levélváltások, valamint történelmi feljegyzések keresztény írnokok hamisításaival, mint Josephus Testimoniuma, kétségbeesett próbálkozások Jézus hiányának elleplezésére.

Felhasznált irodalom:

David Fitzgerald, Nailed: Ten Christian Myths That Show Jesus Never Existed at All