De Krisztus – ha valójában megszületett és létezett is valahol – ismeretlen, és még önmagát sem ismerte, és ereje sem lehetett míg Illés el nem jött, hogy felkenje és bemutassa mindenkinek. És ti elfogadtátok az alaptalan jelentést, feltaláltátok Krisztust magatoknak, amely meggondolatlanul veszendő.” (Justin Martyr, Dialogue with Trypho)

Az Újtestamentum négy evangéliuma az egyetlen forrás Jézus életéről. Húsz évtized óta a katolikus egyház által elfogadott verziót az evangéliumok képviselik – mint négy, egymástól független, egymást kiegészítő és teljesen megbízható szemtanúi jelentés Jézus életéről – amelyeket a hozzá legközelebb állók megőriztek, hűen és változatlanul adták tovább korszakokon át napjainkig. Ez a hivatalos verzió azonban több sebből vérzik. Alapból két kritikus kérdést kell megválaszolnunk: Kik írtak az evangéliumokat és mikor?

Mikor keletkeztek az evangéliumok?

Az évek során rengeteg elmélet született az 50-150 közötti vagy annál későbbi időszakra. A szakembereknek sikerült leszűkíteni ezt az intervallumot. Régóta elfogadott álláspont, hogy az evangéliumok Pál levelei után íródtak, amelyek keletkezését 58 utánra datálják. Ezen kívül, a legtöbb szakember a legkorábbit, Márk evangéliumának keletkezését, a 70-es évek közepére, a zsidó-római háború (66-70) utánra teszik. Indoklásul az a tény szolgál, hogy Márk evangéliuma tévedhetetlen utalásokat tartalmaz a lázadásról, beleértve a templom 70-ben történt lerombolását is.

Más bizonyítékok is arra mutatnak, hogy az evangéliumok a 70-es vagy a 90-es években íródtak. Az egyik érv éppen az, hogy a korai keresztény iratokban nem említik az evangéliumokat. A nagy tekintélynek örvendő keresztény bibliatörténész, Bruce Metzger, szakemberek körében végzett véleménykutatást az Újszövetség iratainak megjelenésével kapcsolatban (The Canon of the New Testament: Its Origin, Development and Significance – 1987). Munkájában feltárt néhány gondot okozó tényt:

Az egyik szembeötlő forrás a római Kelemen pápa levelei, amelyeket 95-ben írt. Kelemen száznál is többször idézi az Ótestamentumot, mint „Írást”, és gyakran utal a Zsidókhoz írt levélre és Pál más leveleire, bár azokat nem szentírásnak tekinti, hanem „jó tanácsoknak”. De igen furcsa, hogy sosem utal egyetlen evangéliumra sem. Sőt, két alkalommal még Jézust is „idézi”, viszont nem utal egyetlen írott szövegre sem, és ez a két „idézet” egyetlen evangéliumban szereplő szöveggel sem egyezik. Mindez feltűnően azt sugallja, hogy Kelemen pápa nem tudott az evangéliumokról!

Az antiochiai Ignác levelei, amelyek 107-ben íródtak, azt mutatják, hogy Papiasz és Ignác jól ismerték a Pálnak tulajdonított leveleket, de az evangéliumokról kérdéses ismereteik voltak. Egyesek az sugallták, hogy talán néhány, evangéliumból származó gondolatot és szakaszt kölcsönvett, de mindezek az idézetek feltevéseken alapszanak. Nemcsak nem idéz pontosan, hanem sosem említi meg a forrást.

Máté és Lukács evangéliuma még későbbre tehetőek. Honnan tudjuk? Onnan, hogy mindketten Márkot másolják. Több mint kétszáz évvel ezelőtt, bibliaszakértők felfedeztek egy figyelemreméltó kapcsolatot az első és a többi három evangélium között. Bár nagy különbözőségek vannak köztük, ami önmagában is aggódalomra ad okot, de a hasonlóságok szintén gyanúsak.

Három evangélium megdöbbentően sok hasonló, szinte azonos szakaszt tartalmaz, ugyanabban a sorrendben, sőt ugyanazokat a szavakat használva. Lukács Márk evangéliumának az 50%-át tartalmazza és Máté annak 90%-át. Márk evangéliumának a 661 verséből, Lukács 360 verset, Máté pedig 607-t használ. A párhuzam annyira egyértelmű, hogy a mai napig a szakemberek többsége egyetért abban, hogy Máté és Lukács írása Márkén alapszik.

Lukács nemcsak Mátétól másolt. Steve Mason (Josephus szakértő) a Josephus and the New Testament könyvében bebizonyítja, hogy Lukács Josephus Flaviustól is másolt – sajnos nem mindig pontosan. Tulajdonképpen, Lukács másolási hibái miatt ismerhető fel, hogy ő másolt Josephustól és nem fordítva. Amikor összevetjük a két írást, Josephusra jellemző, hogy sokkal részletesebb, sokkal egyértelműbb, ráadásul megfelelő kontextusban jelenik meg az adott feljegyzés. Például, pontosan tudja, hogy mikor és miért történt a Quirinius féle népszámlálás. Valamint azt is megtudjuk, hogy az csak Judeára terjedt ki és nem az egész birodalomra. Ezzel szemben, Lukácsnál csak leegyszerűsített, vázlatszerű leírást találunk, gyakran hibásan és nem mindig illeszkedik a szövegösszefüggésbe. Úgy néz ki, mintha kis igazságmorzsák lennének beékelve a történetbe, csupán azért, hogy valósabbnak tűnjön. Lukács elég gátlástalanul használja Josephus írásait, hogy evangéliumának valódi, történeti látszatot biztosítson. Valójában nem lejegyzi a történéseket, hanem történelmet alkot.

Mivel Josephus az Antiquities of the Jews-t a 90-es évek közepén írta (93-94), Lukács nem írhatta korábban az evangéliumát, sőt valószínűbb, hogy jóval később írta. Az Apostolok cselekedeteit körülbelül 100-130 között írhatta.

A negyedik, János evangéliuma, az utolsóként íródott. Még a legkonzervatívabb teológusok is elfogadják, hogy János nem írhatta az első század vége előtt. Erről egyetlen bankkártya méretű fizikai bizonyítékot van, a John Rylands Papyrus (P52). Azonban, A.N. Wilson megjegyzi, „néhány modern újságíró és a papiruszhoz nem értő szakemberek véleményével ellentétben, nagyon nehéz vagy szinte lehetetlen alátámasztani egy ilyen kis darab papirusszal azt az 50 éves különbséget”. Tehát, az utolsó evangélium datálása valahová a második század eleje és közepe közé esik.

Jó néhány anakronizmust is megfigyelhetünk az evangéliumokban. Robert Price, Jézus-kutató szakember, több esetet is feljegyez, amikor az evangélisták véletlenül olyan eseményeket tettek hozzá a történethez, amelyek nem történhettek meg az adott időben. Például:

A parázna nő története (Jn.8:1-11) – az egyik legkedveltebb bibliai történet, a megbocsátás csodálatos példája („aki bűntelen közületek, az vesse rá először a követ”), egy kis szex-témával megfűszerezve. De ez a történet is egy fikció. Akkor íródott, amikor a korai zsidó keresztények elkezdték kiválogatni, hogy a zsidó hagyományokból mit szeretnének megtartani és mit nem. Jézus idejében senki sem kérdezte volna meg, hogy engedelmeskednünk kell-e vagy sem a Tórának. A mózesi törvénynek való megfelelés nem opció volt, hanem szigorú kötelezettség, amelyért a nyilvános megkövezés is járt.

Péter a kőszikla, nevezhetnénk őt így is, hiszen a beceneve Kéfás (görögül Petros), vagyis követ jelent. Máté egy szójátékot alkalmaz, amikor Péterről beszél „Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat” (Mt.16:18). Ha ez a valóságban megtörtént volna, Péter vakarhatná a fejét és kérdezné: “Mondd Jézus, milyen egyházat?” – mert az „egyház” még nem volt felfedezve, és még évtizedekig nem létezett ez a fogalom.

 

Kik írták az evangéliumokat?

A hagyomány szerint: (1) a vámszedő Lévi Máté, Jézus egyik tanítványa, (2) János Márk, Péter apostol tolmácsa, (3) Lukács, Pál személyes orvosa, és végül (4) János, a szeretett apostol, Zebedeus fia – de ezek csupán találgatások. Eredetileg mind a négy evangélium anonim volt, és senki sem állította, hogy szemtanúk írták. Mindegyik tartalmaz olyan részleteket, amelyek elárulják, hogy generációkkal később írták jól képzett, ógörögül beszélő teológusok, nem pedig arámiul beszélő kortárs, hétköznapi emberek.

Lukács evangéliuma azzal a nyilatkozattal kezdődik, hogy a történet szemtanúktól származik: „Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy tudósítsanak bennünket a közöttünk beteljesedett eseményekről úgy, amint reánk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének” (Lk.1:1,2). Máténál néha becsúszik, hogy jóval később történt a feljegyzés, mint például “El is terjedt ez a szóbeszéd a zsidók között mind a mai napig” (Mt.28:15) vagy “Ezért hívják ezt a mezőt a mai napig is Vérmezőnek” (Mt.27:8).

Több más probléma is felvetődik az apostoli szerzőség fogalmával kapcsolatban. Máté és Lukács ellentmond egymásnak olyan kritikus részletekben, mint Jézus családfája – mindkettő nem lehet igaz. Ráadásul, miért kellene lemásolnia egy olyan szemtanúnak, mint Máté, valakinek a történetét, aki nem volt szemtanú?

Másrészről, ha Márk Pétertől jegyezte le az evangéliumát, miért van az, hogy a többi evangélium több anekdotát tartalmaz Péterről, mint az övé? Például, amikor Jézus azt mondja: „Te vagy Péter és én erre a kősziklára építem fel egyházamat”. Péter elfelejthette volna ezt az esetet? Nem hinném. Ráadásul, még ennél rosszabb, Márk nem ismeri a Szentföld szociális körülményeit, olyan hibákat örökit meg, amit senki nem tenne, ha az első századi Júdeában élne.

Elég érdekes, hogy amikor összehasonlítjuk Mátét és Márkot, felismerhetjük, hogy Máté nem győzi kijavítani Márk hibáit a zsidó társadalom különböző vonatkozásai tekintetében: legyenek azok ünnepnapok, szokások, vallás, naptár és viszonyulások – sőt még az írások hibás idézéseit is korrigálja. (A későbbiekben részletezni fogom.)

Bárki is írta Márk evangéliumát, az biztos, hogy nem ismerte Palesztina földrajzát. Senki, aki Palesztinában élt, nem követhette el azokat a hibákat, amit Márk elkövetett. Lukácsnak meg nagyon ismerősek lehettek a római helyszínek, fogadók – mert legtöbbször minden magyarázat nélkül csak megemlíti azokat. De kiderül, hogy nemcsak nem ismerte az arámi nyelvet, hanem Judeáról is kevés ismerete lehetett, mert vakon követi Márk hibáit.

János evangéliuma legkorábban a gnosztikus körökben jelenik meg. Az Anchor Bible Dictionary több második századi gnosztikus idézetet hoz fel Jánosból. A legkorábbi részletet kb. 120-140 köré helyezik, amelyet Hippolitusz idéz. Valószínűsíthető, hogy az evangélium írója gnosztikus volt. Több részletet Jánosból tévtanitásként kezeltek, de annyira népszerűek voltak, hogy nem lehetett ellenállni, bár szinte semmiben sem hasonlított (tartalom, stílus, tanítások) a szinoptikus írásokhoz, sőt többször ellent mond nekik.

A többi evangéliumokhoz hasonlóan, itt is elmondható, hogy János evangéliumát többször átírtak és bővítették. Például Jn.2:11 Jézus első csodáját valósítja meg, majd a 23. versben Jézus több csodát is tesz. De 4:54-ben azt írja, Jézus a második csodáját hajtotta végre. Ott van még a nagy halfogás története, amelyben ügyetlenül sikerült kétszer is kivonni a hálót a partra – valószínű, hogy másolási hiba (Jn.21:1-11). A történet arról szól, hogy megjelent a tanítványoknak harmadszor is, bár ők a keresztre feszítés után visszatértek régi mesterségükhöz. El tudja valaki képzelni, hogy az első megjelenés után a tanítványok folytassák a halászatot? De a történet szerint kellett nekik a csodaszerű halfogás, pontosabban 153 hal, hogy rádöbbenjenek, tényleg visszatért.

Robert Price is megjegyzi, egy kicsit abszurd a kép, hogy miután Jézus már megjelent kétszer nekik, ők még mindig a hálóikkal bajlódnak és csak most döbbennek rá, hogy a megfeszített mesterük feltámadt – „Fiúk, menjetek reggelizni a feltámadt Isten Fiával, én még itt maradok és megszámolom a halakat!” De az igazán komoly kérdés az, hogy miért volt fontos megjegyezni a halak pontos számát? Azért, mert ez volt a halak pontos száma az eredeti történetben: A görög legenda szerint Pitagorász fogadást köt a halászokkal, hogy ha kitalálja a hálóikban levő halak pontos számát, akkor szabadon engedik. Persze kitalálta, mint a jézusi történetben kb. 500 év után, hogy a hálókban 153 hal volt. Történetesen a 153-as szám az ókori pitagoreusoknak a háromszög szentséges száma volt.

Végül, ha még maradt valami kétség afelől, hogy vajon Jézushoz közel álló személyek írták-e az evangéliumokat, vegyük figyelembe a kor átlag élettartamát. Jézus minden kortársa már rég halott volt, amikor az evangéliumokat elkezdték megírni az első század végén vagy a második század elején.

Szóval, nem tudhatjuk, hogy kik írták az evangéliumokat, csak sejtésünk van az időszakról és helyszínekről. Azt sem tudjuk, hogy hányszor írták át. Vajon van-e az evangéliumokban valamennyi valódi történelmi információ? Mit mondanak az evangéliumok, hogy ki volt valójában Jézus? Ez a lesz a következő rész témája.

 

Felhasznált irodalom:

David Fitzgerald, Nailed: Ten Christian Myths That Show Jesus Never Existed at All

David Fitzgerald, Jesus: Mything in Action, Vol.II.