A szakma nagy része azt állítja, hogy valamilyen Jézus létezett, de nincs egységes vélemény. A kisebbségben levő szekuláris bibliakutatók visszautasítják az evangéliumok által bemutatott Jézust, de közülük többen méltatják a történelmi Jézust, és annál kevesebben fogadják el a mitologiai Jézusképet. Természetesen mindhárom tábor ugyanazokat a forrásokat használja. Ezt nevezem én a Jézus-kutatás krízisének!

„Ez a megdöbbentő különbözőség az akadémikus kutatás szégyene. Lehetetlen elkerülni a gyanút, hogy Jézus történelmiségének a kutatása csak egy nagyon biztonságos hely a teológia műveléséhez, miközben mi történelemnek nevezzük…” (JD Crossan)

Richard Carrier, betekintést nyerve az Újtestamentum kutatásának színvonalába, megjegyzi: „Annyira el van szúrva az egész megközelítés, hogy több korrekciót igényel, mint gondoltam. Vannak a nagyon alapvető dolgok, amelyet minden szakértő bizonyosnak feltételez. Ezért standard válaszok születnek, amelyeket konszenzusként kezelnek, de valójában csak egymás ismételt idézése történik, mert azok sosem voltak bizonyított alapok.”

Legalább három alapvető tényező okozza a Jézus-kutatás krízisét: a hagyományos kutatási módszerek elégtelensége, a következetlenség és az elfogultság.

(1) Kutatási módszerek

A történelmi kutatási módszerek arra hivatottak, hogy az adott forrásmunkák hitelességét és megbízhatóságát minél pontosabban feltárják. A történelem inkább egy művészet, mint tudomány. Általánosan elfogadott megközelítés, hogy a történelemben nem lehet teljes bizonyossággal semmit sem tudni, ezért inkább a múltban megtörtént események valószínűségének mérlegelésével foglalkozik.

A történelmi kutatásban a bizonyítékokat általában két kategóriára osztják: elsődleges és másodlagos forrásokra. Az elsődleges források közé tartoznak a fizikai tárgyak, szemtanúk írásai vagy kortárs elemzések. Minden szakember egyetért azzal, hogy az elsődleges források a legfontosabbak, mert közvetlen bizonyítékok, bár ezeket is kritikusan kell kezelni. A másodlagos források a nem közvetlen anyagok, amelyek nagyobb bizonytalanságot rejtenek.

Általában a Jézus-kutatásban figyelmen kívül hagyják a következő irányelvet: az ókori forrásokat is ugyanolyan igényességgel és kritikával kell kezelni, mint a modern bizonyítékokat. Nem lehet a mércét alacsonyabbra helyezni egyetlen történelmi kutatás esetében sem.

Több bibliakutató szakember is elismeri, hogy a bizonyítékok Jézus esetében nem ideálisak. David Noel Freedman (archeológus, teológus) megjegyzi, hogy „Amikor a Bibliáról van szó, vagy bármely ókori forrásról, akkor egy kicsit lazábbra kell vennünk, máskülönben semmit sem mondhatunk.”

Robert Price is elismeri, hogy a kritikai eszközök könyörtelen, következetes használata a tudósokat teljes agnoszticizmusra készteti Jézus történetiségével kapcsolatban.

A bibliakutatás hagyományos módszere a hitelesség alábbi kritériumaira fókuszál:

•Többszörös igazolás: Minél több független hivatkozás van egy eseményről, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megtörtént. Jézus történelmiségével kapcsolatosan nem igazán érvényesíthető ez a szempont. Amint látni fogjuk a későbbiekben, az evangéliumok egymásra támaszkodnak (különösen Márkra), nem kezelhetőek független iratokként. A hipotetikus, vagyis nem létező Q, M, és L forrásokat nem vehetjük figyelembe. Pál nagyon keveset mond Jézusról. A Biblián kívüli iratokban, Jézus csak a későbbi századokban jelenik meg, ráadásul nagyon vitatott szövegekben. Több szakértő is megerősíti azt a véleményt, mely szerint Jézus történelmiségének vizsgálatánál ez a kritérium kimarad. Richard Carrier megjegyzi, hogy „Az evangéliumok esetében nem feltételezhetjük a többszörös igazolást, amikor az írók ismeretlenek, a szövegek tele vannak kétséges állításokkal, mellesleg évtizedekkel az adott esemény után íródtak.”

•Zavar és különbözőség: Amikor egy esemény nem illeszkedik a kor és környezet világába. Például olyan kifejezésekkel találkozni a szövegben, amelyet csak egy későbbi vagy egy más földrajzi környezetben ismertek. Ez a szempont spekulatív, mivel az adott szöveg írója szándékosan is belehelyezhette azt a mondást, hogy hangsúlyozzon valamit vagy éppen a helyzet hitelességét erősítse. Ráadásul, maga a zsidó vallás és a korai kereszténység sokfélesége szinte lehetetlenné teszi ezen módszer alkalmazását.

•Koherencia – amikor Jézus egyik mondása vagy tette összefüggésben van a többivel, vagyis ellentmondásmentes. Ezt az érvet nehéz alkalmazni Jézus esetére, hiszen szinte semmilyen megbízható forrásunk nincs ennek ellenőrzésére.

•Életszerű narratíva – ez a szempont is nagyon kérdéses, hiszen egy képzeletbeli narratívat is életszerűvé lehet tenni. Ilyen például a keresztre feszítés történetének körkörös érvelése.

•Történelmi, környezeti és a természetes valószínűségi elveket fontos érvényesíteni. Ezek a Jézus- kutatásban is működnek, valamint a Bayes-tételt is hasznosítja (később részletezem).

A hitelesség kritériumának alkalmazását csak egyoldalúan szokták a bibliakutatók érvényesíteni. Nincs meghatározott kritériuma a hiteltelenségnek. Vagyis nincs olyan szempontrendszer, amely alapján kijelenthetnék, hogy Jézus nem létezhetett. Csak azt állítják, hogy szükség van hiteles bizonyítékokra, annak igazolásához, hogy Jézus létezett. Ez körkörös érvelés.

John Gager, a The Journal of Religion magazinban (1974, 258-259 no.3) a következőket írja: „Sokkal nagyobb probléma a nyilvánvaló körkörös módszer az evangéliumok használatánál. Pálon kívül, aki nagyon keveset beszél Jézusról, ismereteink forrása a korai keresztény közösségekről azonos a kérdéses forrással… Nagyon nehéz felelősségteljesen megkülönböztetni az evangéliumokban a történelmet a szájhagyománytól.”

A bibliakutatók hite az evangéliumi forrás megbízhatósága tekintetében logikai ellentmondást tartalmaz. Mivel csak az evangéliumokra támaszkodhatunk Jézus történelmiségével kapcsolatban (ezt a későbbiekben igazolom), helytelen azt állitani, hogy ha nem volna Jézus, akkor nem volnának az evangéliumok. De ha az evangéliumok nem megbízhatóak (amit a kutatók többsége egyértelműen állít), akkor logikus volna legalább nyitva hagyni annak lehetőségét, hogy Jézus egy kitalált figura.

A legerősebb vádirat a hitelesség kritériuma használatával szemben éppen az a sok eltérő szakértői elmélet és elképzelés, hogy vajon ki is lehetett Jézus. Az előző blogbejegyzésem pontosan erről szólt, hogy nincs semmilyen konszenzus!

Egy új megközelítés reménye

Egészen máshol tartana a Jézuskutatás, ha a hagyományos módszereken kívül, többen is alkalmaznák a Bayes-tételt, amely a becsléselmélet egyik megközelítése. Mivel a történelem nem arról szól, hogy mi történt, hanem hogy milyen valószínűséggel történt, nagyon sikeresen hasznosítható ez az elmélet. Richard Carrier a Proving History munkájában ezt részletezi.

Mivel a történelmi kutatások során gyakran nagyon kevés és problematikus adatunk van, érdemes elővenni a Bayes- módszert, ami tulajdonképpen egy bizonyos induktív logika hasznosítása, amikor a meglévő adatokból egy jelenség kiváltó okaira kell következtetni, vagyis azok helyességét valószínűsíteni.

Anélkül, hogy részletezném az elmélet matematikai képletét, röviden taglalom a lényegét: a bayesi módszer alapján egy magyarázat igazságának valószínűségét úgy kapjuk meg, hogy figyelembe vesszük a bizonyítékokat és az azokról szóló háttérismereteket. Ez azt jelenti, hogy a bizonyítékok értelmezésénél figyelembe kell venni különböző alternatív elméleteket, amelyek különböző súlyozással magyarázzák a bizonyítékokat. A történelem a valószínűségek játéka.

Ez a megközelítés segít objektívebb, tisztább képet alkotni egy adott bizonyíték valószínűségéről, amit akár százalékosan is kifejezhetünk. A Jézuskutatás tekintetében ez a módszer hangsúlyozottan megerősíti a mitológiai Jézuskép létjogosultságát.

(2) Következetlenség

Érdemes megismerni, hogy a szekuláris bibliakutatók mi alapján utasítanak el egyes evangéliumi részeket, és fogadnak el másokat hiteles, történelmi tényként. A már említett hagyományos kritériumok figyelembe vételével a természetfeletti eseményeket könnyen visszautasítják, miközben másokat indokolatlanul jóváhagynak. Hektor Avalos (The End of Biblical Studies, 2007) és Stephen Law(Faith and Philosophy, 2011, 28. No2.) is megjegyzi, hogy ha egy szövegben gyanús beékeléseket találunk, akkor nem lehetünk biztosak abban, hogy nem fikció-e az egész szöveg. Nagyon sok természetfeletti elem van a Jézusról szóló történetekben, amely alapján a környező, természetes eseményeket is kétségbe vonhatjuk. A bibliakutatás gyengesége ez az elemenkénti kategorizálás. Olyan, mintha Harry Potter könyveiben a csodaszerű dolgokat nem tekintenénk valósnak, de azt, hogy Harry Potter Londonban élt az ő kemény nagybácsijával, megtörtént eseménynek tartanánk.

A következetlenség megfigyelhető a szakemberek különböző Jézus portréiban is. Megjegyzendő, hogy a fundamentalisták érvelése következetesebb, elfogadnak mindent, amit az evangéliumok Jézusról mondanak (szóval, az egész Harry Potter valóság), de a szekuláris kutatók Jézusa egy hétköznapi tanító – miközben a forrás ugyanaz. Azonban az evangéliumokban nem szerepel ez a hipotetikus, történelmi hétköznapi Jézus. John P. Meyer (A Marginal Jew: Rethinking the Historical Jesus, vol.2) rámutat arra, hogy mennyire következetlen a hétköznapi, történelmi Jézus megközelítés. Az evangéliumok semmilyen eszközt nem adnak ahhoz, hogy kiválogassuk a hiteles történeteket. Ezzel nem a csodatevő, gyógyító és feltámadt Jézus valóságát szeretném megerősíteni. Bart Ehrman (aki a történelmi Jézust promotálja) és Robert Price is (aki a mitologikus Jézust hangsúlyozza) helyesen érvelnek a csodatevő Jézus valószínűtlensége mellett.

Ha egy szekuláris tudós megpróbálja leépíteni az evangéliumok csodatörténéseit hogy megtalálja a történelmi Jézust, ugyanazzal a következetességgel és szkepticizmussal tovább haladhat addig, amíg lényegében semmi eredeti nem marad. Alapvetően, szinte minden, amit a Biblia mond Jézusról, azonnal visszautasítható. Ha egy bizonyos csoda nem történt meg, amit az evangéliumok említenek, nem következtethetünk arra, hogy valami más történt helyette. A szekuláris tudósoknak nem sok érvük lehet a mitikus Jézus elutasítására.

Bart Ehrman általában az ateisták „hőse”, amikor rámutat a Biblia rengeteg következetlenségére. Azonban ő ugyanolyan dogmatikus tud lenni mint a hívők, amikor a hétköznapi Jézus történelmiségét próbálja igazolni. Ehrman rámutat az evangéliumok következetlenségére és megbízhatatlanságára, amikor Jézus feltámadásáról beszél. Felhívja a figyelmet a legjobb bizonyítékok jellemzőire: nagy számú, független, kortárs, koherens és elfogulatlan szemtanú lejegyzései. Majd az evangéliumokat így jellemzi: Nagyon hiányos, egymásra támaszkodó, évtizedekkel az adott esemény utáni, ellentmondásos, ismeretlen szerzők feljegyzései.

Miután Ehrman helyesen leszögezi, hogy az evangéliumok nem az a forrás, amiből egy történész megállapíthatná, hogy mi történhetett, mégis Jézus létezésével kapcsolatban arra a következtetésre jut, hogy az “evangéliumok meggyőzően érvelnek”. Ezek a bizonytalan források hirtelen jóknak bizonyulnak. Előbb teljesen leértékeli az evangéliumok megbízhatóságát, de úgy érzi, legalább Jézus történelmisége tekintetében igazat állíthatnak. Meglepő, hogy egy ilyen tudós megelégszik ezzel a képpel: elismeri, hogy Jézusról szinte semmit nem tudhatunk, kivéve, hogy bizonyosan létezett. Többször is ledöbbentem a Did Jesus Exist? c. könyve olvasása közben, hogy mennyire felületesen érvel, pedig nem jellemző rá. Más könyveiben nagyon alaposan kidolgozza bizonyítékait, de itt kritikán aluli, amit több szakember is szóvá tett (Ehrman álláspontját egy külön bejegyzésben fogom részletezni).

(3) Elfogultság

Ez a Jézuskutatás krízisének legnagyobb problémája. Ma a legtöbb történész nem bibliatörténész. Ezért, amikor Jézus történelmiségéről van szó, akkor természetes, hogy a bibliaszakértők többségének a véleményére támaszkodnak. A Biblia történelmének kutatása mindig valamilyen formában egy apologetikai megközelítés volt, a kereszténység szolgálatában. Ez az egyetlen területe a történelmi kutatásnak, ahol a szakemberek többsége még ma is hívő. Valójában nagyon sok bibliatörténelmet kutató szakember nem is történész, hanem teológus vagy lelkész.

Mindannyian valamilyen szinten elfogultak vagyunk, ez rendben is van. A gond az, hogy ebben az esetben az elfogultság végzetes. Tegyük fel a kérdést önmagunknak: hány keresztényről feltételeznénk, hogy kiteszi magát annak a gondolatnak, hogy élete megváltója talán sosem létezett? Egy keresztény bibliakutatónak minden késztetése megvan arra, hogy előmozdítsa a bibliai Jézus hitelességét. Sőt, még a nem keresztény bibliakutatóknál is gyakran előnyös, hogy a keresztény nézeteket részesítsék előnyben – főleg ha megélhetésük forog kockán.

Hitetlenként nincs szükségem arra, hogy Jézus mítosz legyen. Ha kiderül, hogy ez a megközelítés helytelen, és valaki egy napon új bizonyítékokat hoz valamilyen valós Jézusról, akkor elfogadom. Ez nem jelentené azt, hogy a kereszténységnek értelme lenne, én egy valós Jézus figura tudatában is boldog szekuláris humanista lennék. Ha kiderül, hogy mégis volt egy Jézus, semmi csorbát nem ejtene ateista álláspontomon, de egészen biztos, ez fordítva nem működik: egy keresztény bibliakutató fordított helyzetben még azt sem mondhatja, hogy agnosztikus marad, hiszen kétségbeesetten szüksége van arra, hogy Jézus ne mítosz legyen!

Elmondható, hogy a keresztény elfogultság az egész szakmát áthatja. A bibliakutatás hitelességi gondokkal küzd. Nem azt mondom, hogy minden bibliakutató hazudik, de már rengetegszer kiderült, hogy amikor a kutatás kényelmetlen következtetésekre késztetné a keresztény szakembert, akkor a teológiai megközelítések felülírják a történelmi valóságot, még a legjobb szándékú intézményekben is.

Többen is megjegyezték – mint Avalos, Carrier, Hooker és Akenson, – nagyon aggasztó, hogy a legtöbb bibliakutató szakember felekezeti vagy teológiai ideológiavezérelt intézmény alkalmazásában dolgozik. Itt nemcsak a személyes keresztényi elfogultságról van szó, hanem az intézményi nyomásról. Gyakorlatilag, minden ilyen intézményben jelen van, hogy a kutatási eredmények a hitrendszer kereteit nem léphetik át. Az igazság felfedezéséhez nem ez a legjobb módszer. Annak a néhány történészeknek, akinek sikerült tudományos integritásukat megőrizni ilyen helyeken, mérhetetlen tisztelet jár hősiességükért.

A keresztény felsőoktatási intézményekre jellemző, hogy az alkalmazásukban levő tudósoknak hitelvi nyilatkozatokat kell aláírniuk, azonosulva az adott intézmény elveivel. David Fitzgerald több esetet is felsorol a Jesus, Mything in Action, Vol.I. könyvében, amikor bizonyos kutatási eredmények vagy vélemények nyilvánosságra hozása miatt, történészeknek megszűnt az állása. Nem csodálkozhatunk azon, hogy Jézus mitológiai megközelítése miért találkozik olyan nagy ellenállással. Amikor tudósok nem merik kifejezni személyes meggyőződésüket, kutatásaik eredményeit, mert az állásukba kerülne, akkor a szakma óriási krízisben van.

Képesítések követelése

A Jézus-kutatás krízisét tovább mélyíti az általam is tapasztalt, végső kifogásként felhozott kérdés: milyen képesítésed van? Az apologetikai fegyvertár eszközei közé tartozik a fokozatok és címek játéka. Minden rendben van azzal, hogy képesítés szükséges egy történelmi tény hitelességének felállításához, hiszen amatőr történészekből rengeteg van. A probléma akkor jelentkezik, amikor a kritikusok túl messzire mennek a másik irányba. Bart Ehrman előszeretettel használja ezt a fegyvert, amikor a mitologikus szemléletet próbálja semmissé tenni a tekintélyre hivatkozással. Gyenge érv!

Figyelembe véve, hogy elég sok képzett és megfelelő képesítéssel rendelkező tudós emeli fel szavát Jézus létezése ellen (lásd bevezető írásom), van jó néhány képzett amatőr is, mint Neil Godfrey, Tim Widowdield és Earl Doherti – akik komoly munkát raktak az asztalra. Nem mellékes, hogy egyre több posztgraduális PhD jelölt akkreditált egyetemeken tanít, mint Tom Verenna és Raphael Lataster – akik hozzájárulása figyelemre méltó a mitológiai Jézus elmélet igazolásában. Még nem említettem azokat a professzorokat, akik a témában agnosztikusoknak nevezik magukat, mint Arthur Droge, Kurt Noll és Hector Avalos.

Mélypont

Amikor évekig olvasod keresztény apologéták kínlódó érveléseit arról, hogy Jézus történelmisége ‘vitathatatlan történelmi tény’, ‘minden kétség kizárva’, és ‘egyetlen komoly tudós sem kérdőjelezi meg’ – mintha egy varázsige sok ismétlésétől a vágygondolkodás igazzá válna – akkor rádöbbensz, hogy nagy gáz van!

Tudva hogy milyen problémás természetű forrásokkal rendelkezünk Jézusról, még ha létezne is egy első századi alapítója a kereszténységnek, akkor sem lenne igazolt ez a heves bizonyosság. Richard Carrier megjegyzi, hogy az objektiven gondolkodó tudósok nem igy viselkednek: „Ha reálisan lehetséges, hogy Jézus nem létezett, akkor nem lehet azzal érvelni, hogy ‘tudjuk, hogy létezett’. Esetleg úgy lehetne érvelni, hogy ‘létezése valószínű’”. Nagyon sok úgynevezett ‘tény’ Jézusról csak bibliakutatók túlzott kijelentésein alapszik. A Jézus történelmiségét igazolni vélő könyvek szinte mindegyike elköveti ezt a hibát.

Ma már több teológiai professzor is elismeri, hogy a Jézus-kutatással foglalkozó kollégák nem hogy csak régi, elavult módszereket használnak, hanem semmilyen más történelmi kutatásban nem alkalmazott módszerekkel dolgoznak. Chris Keith, a Criteria and The Demise of Authenticity (2012.) könyvében felsorolja a szakmán belüli problémákat Jézus kutatása terén.

A Jézus történelmisége kutatás krízisben van, mert a kereszténység van krízisben. Mindkettő hatalmas nyomás alatt van, mindenáron be kell bizonyitani, hogy minden rendben – miközben bizonyíthatóan alapjaiban rendült meg az egész rendszer. A bibliakutatás alterületei is kihalófélben vannak a szekuláris akadémiákon. Ez azt jelenti, hogy már szinte csak keresztény intézményekben lehet elhelyezkedni bibliakutató történészként. Így még nehezebbé válik, hogy érdemben hiteles eredmény szülessen.

A csatabárd elásása

Végül is a harc nem a valódi Jézust hirdető és a mitologikus Jézust valló tudósok között zajlik, hiszen nézeteltéréseik elősegítik a kutatást. Az egyetlen igazi ellentét azok között van, akik úgy vélik, hogy a mitologikus megközelítés komoly figyelmet érdemel és azok között, akik alapból visszautasítják minden megfontolás nélkül.

Kevesen ismerik fel, hogy a mitológiai Jézus-elmélethez, öntudatlanul is, de a keresztény tudósok nagyban hozzájárultak. Minden alkalommal, amikor kiderül egy bibliai szakaszról, hogy legenda (amely mostanában gyakori), az sokat tesz a mitológiai Jézus megerősítéséhez.

Gondoljunk csak Bart Ehrmanra, aki hevesen védi a történelmi Jézus létezését, de senki sem leplezett le annyi legendát és hibát az evangéliumokban, mint ő. Azért okoz a mitológiai Jézust vallók körében csalódást Ehrman Did Jesus Exist? c. könyve, mert tőle elvárható volt, hogy nagyon jó érveket sorakoztasson fel Jézus történetisége mellett, és komolyan megcáfolja a mitológiai érveket. Helyette, önmagát lejáratva, inkább megerősítette a mitológiai szemlélet komolyságát. Ehrman utóbbi könyvében (How Jesus Became God), megpróbálja kijavítani néhány tévedését és folyamatosan a mitológiai érveket hasznosítja. Ilyen tévedés elkerülhető lett volna, ha a kritikákat nem személye elleni támadásként fogadja.

Megfigyelhetünk azonban jótékony változásokat is a területen. Például Michael Goulder elismeri, hogy időre van szükség, míg kollégái elfogadják érveit, hogy az evangéliumok szerzői példabeszédeket és narratívakat szerkesztettek saját hitbeli meggyőződésük hangsúlyozására. „Különösen nehéz megváltoztatni a véleményt olyan szövegekkel kapcsolatban, amelyek a kritikusok hitbeli meggyőződésében alapvető” – állítja Goulder. Úgy gondolja, hogy lassan, de a paradigmaváltás megtörténik, főleg a fiatal tudós generációnál.

A mitologikus Jézus mellett érvelők reménykedhetnek, hogy egyre több szakember melléjük áll. Nagyon sok tudós agnosztikusnak nevezi magát a témában, de magánbeszélgetésekben elismerik a mitologikus nézet komolyságát. Néhány történészt pedig egyáltalán nem zavar, ha a mitologikusok táborát erősíti: például az olyan figurák, mint MacDonald és Mark Doodacre úttörő munkát végeztek a bibliakutatásban. Ott van még Philip Davies, akinek az ellentmondásokról szóló értekezése figyelemre méltó. Davies jelenleg elfogadja Jézus történelmiségét, de hevesen kritizálja saját kollégáját, Ehrmant, hogy milyen retorikával illeti azokat, akik a mitologikus állásponton vannak. Sőt, megvédi Thomas Thomsont és Thomas Verennat, akik komoly bizonyítékokat sorakoztattak fel Jézus mitologikus alakja mellett.

Remélem, hogy sikerült átfogó képet adni a Jézus-kutatás árnyalt és reménykeltő oldalairól. Fontosnak tartottam felhozni ezt a témát a blogírásom elején, hogy ennek tudatában a következő részekben felsorakoztatott érvek megfontoltabb mérlegelésre késztessék hívő és nem hívő olvasóimat.

Felhasznált irodalom:

Raphael Latester, There Was No Jesus, There is No God

David Fitzgerald, Nailed: Ten Christian Myths That Show Jesus Never Existed at All

David Fitzgerald, Jesus: Mything in Action, Vol.I.