Hiányzó iratok

A történelmi vakfoltot Jézus történelmisége körül nem lehet könnyelműen átlépni. Nem csak arról van szó, hogy egyes iratok elvesztek. Ez a nyomasztó csend századokon át tartott, abban az időben, amikor a keresztény íróknak és írnokoknak minden lehetőségük megvolt arra, hogy megőrizzenek, másoljanak, megsemmisítsenek és megváltoztassanak dokumentumokat.

Ifj. Seneca – A Babonaságról cimű könyvében minden ismert vallásos szektát górcső alá vett, legyen az pogány vagy zsidó. De egyszer sem említi a keresztényeket, amit Szent Ágoston később megpróbált kimagyarázni. Furcsa módon csupán ez az egyetlen idézet maradt meg a fent említett könyvből, Ágoston megjegyzésével, viszont Seneca majdnem minden más munkája fennmaradt. A keresztények nagyon szerették azokat a lejegyzéseket, amelyekben a zsidókat a pogányokkal kötik össze, főleg ha ilyen nagy tekintélyű filozófus írta, mint Seneca. Ez volna az egyetlen könyv tőle, amiben elvárnánk, hogy a keresztények szerepeljenek, de a könyv megsemmisülésének ténye, a többi száz meglévő írása mellett, gyanúsan furcsa – vajon mi lehetett az oka?

Alexandriai Philón – Eusebius megemlíti Philónt, aki könyvet írt a zsidók Pilátus általi üldöztetéseiről – még egy könyv, ahol Jézus szerepelhetett volna, de hát nem szerepelt. Sem Eusebius sem más író nem idézi Philónt Jézussal kapcsolatban.

Római Hippolütosz – a III. századi egyházatya tízkötetes ‘A Refutation of All Heresies cimű művének első kötetében kijelenti, hogy felfedi a titkot minden varázslatos hitről, de két kötet varázslatosan eltűnt. Az egyetlen hely, ahol arról olvashatnánk Hippolütosztól, hogy a keresztények mennyit és hogyan kölcsönöztek pogány vallásokból, megmagyarázhatatlanul eltűnt.

Lucius Cassius Dio – III. századi római történetíró, 22 évet töltött azzal, hogy megírja a római történelem 983 éves krónikáját 80 kötetben. Az első 34-ből és az utolsó 20 kötetből fennmaradtak részletek és mások által idézett szövegek, a 35-60 kötetek teljes tartalma megmaradt, az 55-ik könyv kivételével, amely i.e. 12-től – i.u.9-ig terjedő időszakot öleli át. Különös meglepetésként ez hiányzik. A talány tovább bonyolódik, amikor felfedezzük, hogy mások írásaiban is kimaradt ez az időszak, amikor Dio-t idézik. Peter Swan, oxfordi történész megjegyzi, hogy Dio fennmaradt anyaga arra utalhat, hogy a hiányzó részek többek között Nagy Heródes haláláról szólhattak. Ez lehetett az a rész, amiről Máté evangélista beszél az új messiásról szóló híresztelések kapcsán, amikor Heródes kikérdezi a varázslóit, a tanácsadóit és tudósait, majd elrendeli az újszülöttek megölését. Minden bizonnyal, ha Dio legalább egy eseményt ezek közül megemlített volna, akkor a keresztények megőrzik az írást, sőt előszeretettel idézték volna. Hiszen ismeretes, mennyire kétségbeesetten kutattak minden olyan történelmi tényt, amellyel alátámaszthatnák az evangéliumokat. De ez a kellemetlen hiány inkább arra utal, ahogy Dio más dolgokról írt, amelyek nem voltak kedvesek a keresztény írnokoknak.

Cornelius Tacitus – (i.u. 55 – 120 között) minden idők legelismertebb római történésze. Apologéta körökben úgy ismerik, hogy övé az első pogány utalás Krisztusról és a kereszténységről. De úgy tűnik, hogy nem akartak mindent megőrizni Tacitus írásaiból. Tibériusz császár uralkodásának leírásából  – meglepően – hiányzik két év (29-31 között), pont amikor Krisztus keresztre feszítése történt a keresztény tan szerint.

Robert Drews történész, az American Journal of Ancient History folyóiratban, úgy érvel, hogy a korai keresztények szándékosan megsemmisítették ezeket a részeket, mert teljesen zavarban voltak amiatt, hogy egy ilyen nagy történész meg sem említi Jézus halálát, sem más csodatörténést a keresztre feszítés körül. Nagyon nehéz volna másképp megmagyarázni ezt a hiányt. Egyesek arra gondolnak, hogy a keresztények azért semmisítették meg ezt a szakaszt, mert negatív megjegyzést tartalmazhatott Krisztusról. De ez a megközelítés nem valószínű, mert ha Tacitus valami rosszat akart volna mondani Krisztusról, akkor megtette volna máshol. Például, amikor híres megjegyzése elhangzott Néróról, aki a keresztényeket vádolta a római tüzek miatt és nem kellett volna akkor széljegyzetben magyarázkodnia, ha korábban beszélt volna Krisztusról.

Plutarkhosz – görög krónikás, Egy másik gyanús rés tátong a Symposiacs 4. könyvének 6. fejezetében, amikor arról beszél, hogy ki a zsidók istene. Érvelése arról szól, hogy a zsidók istene igazából csak Bacchus (Dionüszosz a görög mitológiában). Ezután kezdi felsorakoztatni azokat a hasonlóságokat a “zsidók csodái” és Dionüszosz, Bacchus és Adonisz csodái között. A szöveg közepe ki van vágva, valamint a tekercs többi része hiányzik, bár a tartalomjegyzék más témákat is felsorol. Itt is úgy tűnik, hogy szándékos megsemmisítésről van szó.

Peregrinusz, később Próteusz (95-165) – egy cinikus filozófus, aki keresztény lett Páriumban, Kisázsiában. Karrierje során, a keresztény Palesztinában egyházi vezető lett, magyarázva és tanítva az írásokat. Valószínűleg néhánynak ő volt a szerzője is. Mi történhetett ezekkel a kommentárokkal? Fennmaradt egy irat, amelyben őt jellemzi Lucian (Passing of Peregrinus), és elmondja, hogy milyen öntelt, hiábavaló gazember volt Peregrinusz. Azt is részletesen leírta, hogy miként tévesztette meg a hiszékeny keresztényeket. Nem csoda, hogy nem maradhatott fenn a nevéhez fűződő egyetlen irat sem, ami a kereszténységhez kötődne.

 

Elveszett kritikák

Nem meglepő, de mégis érdemes felhozni, hogy a kereszténységet kritizáló írók munkái az első századokból eltűntek. Csupán azok a rövid kivonatok maradtak fenn, amelyeket mások idéztek. Ilyen volt például Celsus Logos irása, vagy Marcus Cornelius Fronto Discourse against the Christians, vagy Hieroclész The Lover of Truth c. munkája.

A Türuszból származó neoplatonista filozófus, Porphüriosz is keresztény volt, mielőtt megírta volna a 15 kötetes munkáját a keresztények ellen, amelyben “zavaros és babonás szektának” nevezte őket. Porphürosz volt az első, aki rámutatott arra, hogy Dániel könyve későbbi hamisítás. Bár sok keresztény apologéta írt róla, írásai csak az őt idéző írók könyveiben maradtak fenn.

Flavius Julianus, római császár, is kemény kritikával illette a keresztényeket szatirikus Symposion írásával valamint a filozófiai értekezésekben, Against the Galileans könyvében. Az utóbbi könyv részletei csak az alexandriai Szent Cirill cáfolatában maradtak fenn, amely felfedi a keresztény teológia néhány problémás tézisét.

Eunapiosz a IV. század végén, V. század elején megírta a Történelem a keresztények ellen című művét, azzal a céllal, hogy rávilágítson a keresztények által állított történelmi események téves verziójára 270-404 között, amikor „a kereszténység erőre kapott és bitorolni kezdte az emberek elméjét”. Keresztényellenes elfogultsága ellenére a későbbi időkben több keresztény is forrásként használta fel munkáját, mielőtt teljesen eltűnt volna a süllyesztőbe.

A fent említettek csupán töredéke a valószínűleg megsemmisített dokumentumoknak. Számba véve a rengeteg elveszett oldalt, könyvet, levelet és tekercset, az ókori világ figyelemre méltó alkotóitól, nem csak egy könyvtárnyi dokumentum eltűnéséről beszélhetünk. Mindezek valószínűsítik, hogy a keresztények tudatosan meg akarták semmisíteni azokat az iratokat, amelyek bizonyságot tettek arról, hogy Jézus nincs benne az állítólagos időszakot megörökítő írásokban.

 

A Talmud is hallgat

Egyesek azt mondják, hogy különböző Talmudok megemlítik Jézust, bár ellenséges szemszögből. Azonban, ezekben az iratokban szereplő Jézusok különböző személyekről szólnak. Frank Zindler a The Jesus the Jews Never Knew könyvében rámutat arra, hogy a keresztények által felhozott názáreti Jézus utalások a későbbi iratokban jelennek meg, a VI-ik és VII-ik században. Sokszor azonosítják a názáreti Jézust korábbi figurákkal, mint Jesus Pandira (i.e. I. század), vagy Jesus ben Stada (i.u. II. század). Ben Stadanak komoly kapcsolatai voltak a kormánnyal, és többször is vádolták furcsa viselkedései miatt. Egy idő után kiközösítették, mivel mágiával foglalkozott és félrevezette az embereket,  majd húsvét estéjén megfeszítették tanítványaival együtt. (Egy hírnök negyven napig kutatott, hogy valaki bizonyságot tegyen védelmében, de nem talált ilyen embert.)

 

Jézus csodáit senki sem jegyezte le

A legtöbb keresztény elfogadja, hogy Jézus születését és halálát több figyelemre méltó jelenség is követte: a három órás, természetfeletti sötétség az egész „vidéken”, ezt az előzménymentes jelenséget az egész világ figyelemmel követhette volna. Vagy ott van a betlehemi csillag, amit senki nem jegyzett fel, pedig megtehette volna. Ehhez hasonló asztronómiai jelenségeket nem hagytak figyelmen kívül olyan munkákban, mint Plinius Természettudománya, Seneca Kérdések a természetről, Ptolemaiosz Almageszt, vagy Tacitus és Suetonius munkáiban, vagy olyan más írásokban, amelyek nem maradtak fenn, de a későbbi századokban keresztények előszeretettel idéztek volna a történelmi Jézus igazolására.

Azt is olvashatjuk, hogy a templom kárpitja kettéhasadt, hogy Jeruzsálemet két földrengés is érte, amely annyira erős volt, hogy sziklák hasadtak meg. De a kedvenc figyelmen kívül hagyott történelmi részlet a zsidók tömeges feltámadása, hogy „sokaknak” megjelentek Jeruzsálemben. Valóban lehetséges, hogy mindenki tudott róla, csak éppen Máté felejtett el egy ilyen jelenetet? 

Hab a tortán, hogy amikor Jézus állítólag feltámadt és felemeltetett a mennybe, ez sokak szeme láttára történt. Nagyon nehéz elfogadni, hogy egy ilyen világot megrengető esemény, ha igaz, akkor talán a világ egyik legjelentősebb pillanata lehetne – amelyet egy sokaság követhetett figyelemmel és mégsem hagyott írásos nyomot az első században. Csupán egyetlen evangélium említi a négy közül. Máté és János evangéliuma szerint Jézus még mindig a Földön van. Márk evangéliuma eredetileg a 16:8 verssel végződik, amikor a megrettent nők nem találnak senkit a sírban. A 9-20 vers a felemeltetésről csak később lett hozzátéve. Ezért csak Lukács és az Apostolok cselekedetei írójára hagyatkozhatunk – aki saját bevallása szerint nem is volt jelen (Lk.1:1-2.)

Még nem említettem Jézus megannyi apró csodáit: a víz borrá változtatását, a tenger lecsendesítését, az ötezer ember megvendégelését, Lázár feltámasztását és sokak meggyógyítását – hogy nem hallott ezekről egyetlen történetíró sem?

 

Miért van értéke a hallgatás érvnek?

Nagyon sok apologéta úgy tesz mintha semmi jelentősége nem volna annak, hogy a nagy hallgatás Jézus történelmiségéről nagyon furcsa. A bizonyítékok hiánya Jézus létezésének hiányát erősítik.

Ráadásul az evangéliumok még egy lapáttal rátesznek, hiszen Jézust híres tanítónak mutatják be, nem csak Jeruzsálemben és Júdeában, hanem egész Palesztinában és Szíriában. Sőt, az Apostolok cselekedeteiben Jézus híre futótűzként terjedt el egész Kisázsiában, Egyiptomban, stb. – az egész Mediterrán térségben.

Mellékesen, azt is meg kell említeni, hogy a felsorakoztatott írók közül többen is részletesen beszélnek más jelentéktelenebb messiásokról (róluk egy külön bejegyzésben beszélek majd), de semmit arról a Jézusról, aki annyi csodát végzett. Mindez nemcsak a történetírók számlájára róható fel, hiszen több regényíró számára a kereszténység ismeretlen maradt az első századokban. Több író munkáját ismerjük az első – harmadik századból, de egyik sem beszél a kereszténységről. Csak a negyedik században kezdtek írni róluk, miközben más kultuszokról részletes elbeszélések voltak.

 

Jézus esetében a hívőknek két szerencsétlen választásuk van: (1) elfogadják, hogy az evangéliumok nagyon eltúlozták és felnagyították Jézus életét és cselekedeteit, miközben csak egy átlagos vándor prédikátor volt, jelentéktelen számú követővel, vagy (2) valójában egy mitológiai figura, akit az idők során összeraktak.

Felhasznált irodalom:

David Fitzgerald, Nailed: Ten Christian Myths That Show Jesus Never Existed at All