A köztudatban alapvetően három Jézus-szemlélet létezik

Az evangéliumi Jézus (a hit Jézusa) – sokan azt a nézetet vallják, hogy Jézus az emberré lett Isten, aki csodákat tett, gyógyított, meghalt bűneinkért és feltámadt. Természetesen nagyon sok verziója van ennek a képnek, de alapvetően a hívők jelentős része pontos leírásnak fogadja el a Bibliában bemutatott Jézust.

A történelmi Jézus – főleg a szekuláris szakértői körökben terjedt el ez a nézet, hogy léteznie kellett valamilyen Jézusnak, de visszautasítanak minden úgynevezett mennyei csodát, gyógyítást és feltámadást. Bár ennek a nézetnek is több változata van, de a fő gondolat az, hogy volt egy befolyásos tanító, akit Jézusnak hívtak; aki szavaival és tetteivel megragadta az emberek figyelmét, aki korának erkölcsi szintjét felülmúlta, aki kivívta az ellenséges érzéseket korának intézményesített vallási vezetőitől, és ezért talán keresztre is feszítették.

A fenti két megközelítéssel az a gond, hogy ugyanazokra a tökéletlen történelmi forrásokra hivatkozva vonják le az egymástól eltérő következtetéseket. A későbbiekben megpróbálok fényt deríteni a módszertani problémákra.

A mitológiai Jézus – ez a harmadik nézet, mely szerint a valóságban nem létezett Jézus. Minden, amit Jézusról tudunk egy felépített mítosz. Hamarosan bővebben erről…

Legyen valaki!

Tehát a mi közismert Jézus figuránk a valóságban három: ott van az evangéliumok, vagyis a hit Jézusa, a történelem Jézusa, és a mitológia Jézusa. Ennél még furcsább azt elfogadni, hogy a hit Jézusa csupán egy gyűjtőnév a megannyi, különböző, elképzelt Jézusnak, ami a kezdeteknél inspirálta a kereszténység különböző irányzatait. A katolikus Jézus, az ortodox Jézus, és minden, ami a kettő között van. Majd a lutheránus, anglikán, kálvinista, baptista, evangélista, metodista, unitárius, pünkösdista, hetednapi adventista, mormon stb. Jézus, és még nem is említettem a muzulmánok Jézusát. A World Christian Encyclopedia szerint több, mint 33.000 változata van Jézusnak. A valóság az, hogy legalább 2.8 millió, különböző Jézuskép létezik, mert Jézus minden kereszténynek mást jelent.

Érdekesség, hogy a legtöbb, a hit Jézusát valló hívőt nem érdekli, hogy nincs egyetlen, halovány bizonyíték sem Jézus létezéséről. A keresztények nagy többségét egyáltalán nem zavarják az egymásnak ellentmondó evangéliumi részletek. Sőt, az sem foglalkoztatja őket, hogy a legkomolyabb bibliakutatók is elismerik az evangéliumokban szereplő történelmi lehetetlenségeket. Végig sem gondolják az ezernyi hamis Krisztus túlsúlyát a saját személyes megváltóképükkel szemben. De engem inkább a „valódi” Jézus létezése érdekel.

Ki mondja, hogy nincs Jézus?

„Nincs egyetlen szakember sem, aki ki merte volna jelenteni, hogy Jézus nem volt történelmi személyiség” (Otto Betz, What Do We Know About Jesus?)

„Egyes írók még játszadoznak a Krisztus-mítosz elképzeléssel, de nem a történelmi bizonyítékok alapján teszik ezt. Krisztus történetisége annyira axiomatikus egy elfogulatlan történész számára, mint Julius Cézár történetisége. Nem a történészek propagálják a Krisztus-mítosz elméletet.” (F.F. Bruce, The New Testament Documents: Are They Reliable?)

A bevezető írásomban felsoroltam azokat a szakembereket, akik kétségbe vonják Jézus történelmiségét. Tehát a fenti két idézet állitásai nem fedik a valóságot! Igaz, hogy a bibliai történészek többsége még ma sem kérdőjelezi meg Jézus történelmiségét, de azt is tudni kell, hogy a bibliai történészek többsége mindig is keresztény prédikátor volt, tőlük pedig mi mást várhatnánk? Magabiztos kijelentéseik ellenére az igazság a következő: amióta keresztény iratok léteznek, mindig voltak kritikusok, akik kétségbe vonták az evangéliumok történeteit. A 18.-ik századtól a történészek egyre gyakrabban vetettek fel komoly kétségeket Jézus történetiségével kapcsolatban.

Keresztény apologéták szeretik elsütni azt a régi hazugságot, hogy „egyetlen komoly történész sem tagadja a történelmi Jézust” – de szándékosan vagy tudattalanul figyelmen kívül hagyják, hogy az a ‘történelmi Jézus’, amit az összes szekuláris bibliakutató történész elfogad, az legjobb esetben csupán az alábbiak közül az egyik, de mindenképpen egy jelentéktelen figura, akitől a kereszténység szárnyra kapott. Egyszóval nem veszik tudomásul, hogy ez a „valós” Jézus teljes mértékben cáfolja a sajátjukat. Mindkettő nem lehet igaz, de mindkettő lehet hamis.

A krisztusok tömkelege

A hit Jézusához hasonlóan nemcsak egyetlen történelmi Jézus-figura létezik. Már Albert Schweitzer is, aki 1906-ban irta a From Reimarus to Wrede: A History of Research on the Life of Jesus, könyvét, úgy gondolta, hogy minden tudós, aki felfedni vélte a valódi Jézust, valójában csupán egy tükörképet alkotott – Jézus személyesítette meg a kutatók saját értékrendjét. Egy évszázad után sem sokat változott a helyzet, még mindig nincs konszenzus Jézus személyiségének tekintetében.

Robert Price a Deconstructing Jesus könyvében bemutat egy kis válogatást a szakemberek körében elfogadott Jézus –figurákból:

– Cinikus filozófus: Jézus tanításai tele vannak görög filozófiával. Elég értelmes megközelítésnek tűnik arra következtetni, hogy Jézus egy vándor cinikus volt, vagy egy sztoikus guru galileai változata. Ezt a szemléletet erősíti: Leif Vaage, Burton L. Mack, John Dominic Crossan, Gerald Downing és mások.

– Liberális farizeus: mint például a híres Rabbi Hillel, aki Jézus előtt élt. Az evangéliumok a farizeusokat törvényeskedő gonosz csoportosulásnak festik le, de a valóságban annyira szerethetőek voltak, mint Jézus. Harvey Falk történész a Jesus the Pharisee: A New Look at the Jewishness of Jesus c.  könyvében úgy érvel, hogy a valóságban Jézus minden hozzászólása a zsidó törvénnyel kapcsolatban párhuzamba hozható az akkori farizeusi gondolatokkal, majd a későbbi, rabbinikus bölcselettel.

– Karizmatikus Haszid: A nagy tiszteletnek örvendő Vermes Géza, a Holt Tengeri tekercsek és Jézus-korabeli zsidóság szakértője, úgy látja Jézust, mint egy népszerű szabadúszó galileai szent embert, aki a Haina Ben-Dosa vagy a körrajzoló Honi figurákhoz hasonlítható. Jézushoz hasonlóan ők sem tisztelték a zsidó törvények betűit, és ez természetesen felháborította a kor vallási vezetőit.

– Konzervatív Rabbi: Jézus magasra emeli a Tórát, mondván: “egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből” (Mt.5:17,18), imaköntöst visel (Mt.9:20-22), tiszteletben tartja a szombatot, zsinagógába és templomba jár.

– Antinomista tekintélyromboló: Jézus, aki szétszedi a Tórát, kibővíti jelentését, mint pl Mt.7:15-20, 5:21-22, 27-28,31-44. A temlomnak is más jelentése van nála Mt.12:6-8.

– Mágus, ördögűző és gyógyító: Morton Smith, a Secret Gospel of Mark könyvében azt állítja, hogy Jézus egy igazi mágus volt. Helmut Koester, Harvardi professzor pedig úgy véli, hogy Jézus inkább egy prófétának, egy csodatevőnek, és egy ördögűzőnek az egyvelege. Robert Conner, a Magic in the New Testament-ben taglalja az őskeresztények mágiával kapcsolatos gyakorlatait. Mint a pogány csodatevők, Jézus is ördögöket űz, meggyógyítja a vakokat és süketeket, sarat és köpetet használ (Mk.5:41, 7:33-34), akárcsak a görög mágikus kézikönyvekben.

– Zelóta forradalmár: Lehetséges, hogy Jézus egy politikai messiás volt, aki forradalmat szított a rómaiak ellen, mint Thedeus, vagy az „Egyiptomi” (név nélküli messiás Fláviusznál), vagy éppen a két megfeszített rablóhoz hasonló vezér. Mi más miatt feszítették volna meg a rómaiak, ha nem a Szanhedrin kövezte meg? Lukács evangéliumában több zelóta is szerepel. Jézus követőinek azt mondja, hogy ragadjanak kardot (Lk.22:36). Amikor el akarták fogni, tanítványai megkérdezték, használhatják-e a kardjukat (Lk.22:49), és ott van a főpap szolgája fülének levágása (Mt.26:51-52). Sok ismert tudós, mint Robert Eisler, S.G.F. Brandon, Hugh J. Schonfield, Hyam Maccoby és Robert Eisenman, azt gondolja, hogy ez az igazi Jézus.

– Erőszakmentes pacifista ellenálló: Ahogy Bruce Malina és mások érveltek, Jézus nem akármiért lett a béke királya. Nem találkozol semmilyen politikai zavargással, amikor azt a tanítást hallod, hogy „fordítsd oda a másik orcádat is” (Mt.5:39) vagy „menj még egy mérföldet” (Mt.5:41).

– Apokaliptikus próféta: Ezt a Jézust látta Albert Schweitzer és több más történész. A megfélemlíthetetlen, Ítélet Napját hirdető prédikátor kijelenti, hogy a vég közel, és Isten országa hamarosan eljön. Ahogy Jézus, úgy Pál és más első századi zsidó tanítók sem várták, hogy nemzedékük túléli az ítélet Napja. Bart Ehrman ezt a figurát rajzolja le a Jesus: Apocalyptic Prophet of the New Millennium könyvében. Paula Fredriksen, a From Jesus to Christ könyvében azt állítja, hogy az evangéliumnak és a korai keresztény történelemnek semmi jelentősége, hacsak Jézus nem valamilyen apokaliptikus látnok volt.

– Első századi kommunista: Vajon Jézus lehetett az első marxista? Milan Machovec és más baloldali történészek úgy gondolják. Azt el kell ismerni, hogy Jézus semmi jót nem mondott a kapitalista disznókról??? (Lk.6:24, 2:15), folyamatosan arról prédikált, hogy nem lehet egyszerre az Úrnak és a pénznek is szolgálni, (Mt.6:24, Lk.16:13) vagy hogy követői adják el mindenüket és osszák szét a szegényeknek (Mt.19:21, Mk.10:21, Lk.18:22). Egyik leghíresebb mondása: „könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni Isten országába” (Mt.19:24, Mk.10:25, Lk.18:25). Azt sem lehet elfelejteni, hogy megostorozta a pénzváltókat és felborította asztalaikat a Templom udvarán. Az Apostolok cselekedetei nemcsak azt írja, hogy a korai keresztények mindenüket megosztották egymással, hanem egy marxista hitvallás is életre kel: “szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szükségük volt rá.” (Apcs.4:35)

– Korai feminista: Talán ő volt az első feminista férfi? Néhány szakértő, mint Elizabeth Schüssler és Kathleen Corley rámutat arra, hogy ő volt a „bölcsesség gyermeke”, és olykor Sophia prófétanőhőz hasonlóan viselkedett, aki a zsidó hagyományban a mennyei bölcsesség női megtestesítője volt. Ugyanakkor felhívják a figyelmet Jézusnak a nők felé megmutatkozó szokatlanul illedelmes, az első században igen progresszívnek számító viszonyulására is. Jézus leghűségesebb követői is nők voltak, a korai gyülekezet vezetői között is elég sok nő volt, sőt még a parázna nőnek is megbocsátott. Ráadásul a nők társadalmi szerepén is próbált módosítani (Jn.4:27, Lk.7:37, Mt.21:31-32).

– Földi hedonista: Vagy éppen egy férfisoviniszta? Az evangéliumok szerint a külső szemlélő számára, Jézus “falánk és részeges, a bűnösökkel és vámszedőkkel eszik” (Lk.5:30-34, 7:34-46), vagyis amolyan „menő partiarc” volt.

– A család embere: Jézus lehet a régi jó családi értékek bajnoka, aki Mózesnél is keményebb, felülírja az Ószövetségi törvényt, kijelentve, hogy “aki elbocsájtja feleségét, és mást vesz el feleségül, az házasságtörést követ el” (Mk.10:11-12). Arra is emlékezteti követőit, hogy tiszteljék apjukat és anyjukat, mert ha nem, halált érdemelnek (Mt.15:4)

– Családokat tönkretevő bandavezér: Úgy tűnik, hogy az is elfogadható, amikor Jézus negatív dolgokat mond a családról: “Ha valaki hozzám akar jönni és nem utálja meg anyját és apját, feleségét és gyermekeit…” (Lk.14:26). Amikor Jézusnak azt mondják, hogy megjött az anyja és testvérei, rájuk se hederít és követőit nevezi anyjának és testvéreinek (Mt.12:47-48). Sőt, azt is mondja, hogy nem azért jött, hogy békét hozzon a földre, hanem ellenségeskedést az apa és fia között… (Mt.10:34,35)

– A világ Megváltója: Mindezek ellenére Jézus szeret mindenkit, még a szamaritánusokat, (Jn.4:39-41, Lk.17:11-18) és a pogányokat is (Mt.4:13-17, 24-25).

– Izrael Megváltója: Lehet, hogy szeret mindenkit, de kivételt képeznek a szamaritánusok és a pogányok. Amikor a kánánitai nő könyörög hozzá, hogy gyógyítsa meg a lányát, akkor visszautasítja: “csak Izael elveszett juhaiért jöttem” (Mt.15:24). Amikor Jézus kiküldi a tanítványokat, akkor megparancsolja nekik, hogy ne menjenek a pogány és szamaritánus városokba (Mt.10:5-6).

– Trónörökös: Vajon Dávid király leszármazottja, a királyi család örököse a trónok harcában? James Tabor, a The Jesus Dynasty könyvében azt állítja, hogy Jézus egy David Koresh-féle karizmatikus vezető volt, de téveszmés és öngyilkosságra is hajlandó csapata azt hitte, Isten küldte őt, hogy királyuk legyen.

– Radikális társadalmi reformok hirdetője: John Dominic Crossan, Gerd Theissen és Richard Horsley az ellenkező irányból nézik; és Jézust nem valami királyi család sarjának tekintik, hanem a szenvedő zsidó parasztság hősének, aki a római birodalom igája és elnyomása alól szeretné felmenteni népét – leginkább amolyan Gandhi-féle vonalat követve.

És ez még nem a lista vége. Az idők során ennél sokkal több portrét készítettek a kutatók. Nagyon sok a bizonytalanság Jézus körül. Vannak olyan tudósok, akik Jézus történelmiségét egy egészen más időszakra teszik (Izrael Knohl, Robert Eisenman és Alvar Ellegard). A konszenzus hiánya egyre nagyobb méreteket öltött a kutatások során. James Charlesworth, a Holt Tengeri Tekercsek Projekt igazgatója a Princeton Teológiai Intézetben, a Jézuskutatás Nemzetközi Szimpóziumát a következő szavakkal nyitotta meg: „ami úgy tűnt, hogy az 1980-as években egy konszenzus felé tart, végül a véleménykülönbségek káoszába torkollt.”

Kérem, hogy a valódi Jézus álljon fel!

Mennyire valószínűek a fenti rekonstrukciók? Robert Price szerint mindegyik elég plauzibilis, nagyon jól illeszkedik az evangéliumi szövegekbe, nem sértik az elfogadott történelmi adatokat, nincs bennük lehetetlen ellentmondás, és komoly kutatások eredményei. Mindegyiknek megvan a saját erőssége. Majdnem az összes egy-egy sajátos evangéliumi tematikára épül, de figyelmen kívül hagy más fontos adatokat. Valami mégis hiányzik mindegyikből, ahogy Bart Ehrman is rámutat, ezeket a figurákat nem lehet összekötni a végkifejlettel: „nincs értelme halálának”. A kapcsolat a legtöbb lefestett Jézus és kereszthalála között nagyon mesterséges.

E.P. Sanders, aki jónéhány könyvet írt Jézusról, elismeri, hogy az egyik legzavaróbb megoldatlan kérdés Jézus történelmiségével kapcsolatban az, hogy még senki sem tudta megmagyarázni, hogy Jézus tanításai miért vonták maguk után a római kivégzést. Ami még ennél is rosszabb, mondják a júdaizmus szakértők (Vermes Géza, Haim Cohn, és mások), hogy a történelmi és jogi problémákkal övezett ítélkezésen kívül semmi olyan vád nem hangzott el, amely a keresztre- feszítést indokolná.

A nehézség a felsorolt rekonstrukciók összeférhetetlenségeinél is mélyebb. Az alapul szolgáló evangéliumi források is kudarcot vallanak abban, hogy valami hihető kapcsolatot mutassanak fel Jézus élete és halála között – ráadásul egymással ellentmondó okokat hoznak fel. Márkban a farizeusok (3:6) meg akarják ölni Jézust karrierje elején, miután meggyógyítja az elszáradt kezű embert a zsinagógában – bár elég furcsa, hogy további 11 fejezetre van szükség, hogy elítéljék Jézust, és amikor ez megtörténik, a farizeusoknak semmi közük az egészhez. Lukácsnál azért ítélik el, mert felborította a pénzváltók asztalait az utolsó héten (Lk.19:47-48). Máténál (26:3-4) a papok és írástudók összejöttek, hogy kiterveljék elfogását az előbbi incidens után. De Jánosnál a templom megtisztítási jelenetének semmi köze Jézus elítéléséhez, mert ez a történet ugyancsak Jézus karrierje elején történik. Itt Jézus azért vívja ki a szanhedrin haragját, mert lázba hozta az egész országot Lázár feltámasztásával (11:43-54), de ez a történet nem is létezik a többi evangéliumban.

Van tehát egy halom Jézus-figuránk, de nem tudhatjuk, hogy melyik az igazi, ha egyáltalán létezik olyan. A probléma éppen az, hogy sok a lehetséges variáció. Amikor elkezdjük ezekből felépíteni a képet, akkor rájövünk, hogy ezek a verziók kizárják egymást. Robert Price nagyon tisztán látja: „Jézus túl sok féle kalapot visel az evangélium szerint… Az Újszövetség Jézus-figurája egy konstrukció, külön-külön bármelyik lehet, de egyszerre az összes nem.”

Burton Mark, a Jézus-szeminárium egyik kutatója, rámutat egy másik problémára is: egyik figurának sem tulajdonítható az a sok különböző mozgalom, teológia, ideológia és krisztológia, amelyeket a korai kereszténység produkált. Thomas Thompson és Thomas Verenna nagyon szépen megfogalmazzák a Is This Not the Carpenter? (2012) munkájukban, hogy Jézus annyira képlékeny figura, mint amennyire a korai kereszténységről alkotható ismereteink.

Lopakodó Jézus?

Nem ritka azt hallani ateista körökben is, lehetséges hogy létezett egy galileai vándorprédikátor, és a többi csak a hagyomány körítése. Mindenesetre lennie kellett valakinek a kereszténység kezdeteinél, aki vitatható személy ugyan, de mégiscsak az emberiség leghíresebb személye. Vajon lehetséges, hogy mégis volt egy valódi Jézus, aki a századok során felgyülemlett legandák mögött rejtőzik? Lehetséges. Valószínű? Igen. De nem gondolom, hogy ez történt – látva a kereszténység első négy évszázadának történelmét. A későbbiekben levezetem, hogy a kereszténység történelme egészen másképp nézne ki, ha rendelkezett volna egy valós központi figurával!

Nem lenne értelmesebb azt feltételezni, hogy létezett egy történelmi Jézus, még ha képtelenek is vagyunk összeszedni a valós tényeket életéről és haláláról? Úgy tűnik, hogy nem! Inkább az ellenkezője igaz: minél közelebbről nézzük a Jézusról szóló bizonyítékokat, annál kevesebb valós igazolást találunk, és egyre több gyanús hallgatást és érdekes hasonlóságot látunk a pogány és zsidó vallásos gondolatokkal és filozófiákkal, amelyek megelőzték a kereszténységet. Mikor elkezded kiválogatni a keresztény hagyományokat és tanításokat azok különböző forrásai közül, egyre pontosabban kezd kirajzolódni a valóság. Ezután már nagyon nehéz lesz elhinni, hogy valaha is létezett, vagy egyáltalán létezhetett egy akármilyen történelmi személyiség a kereszténység hajnalán.

A kereszténység is, mint minden más vallás, mítoszépítéssel indult, amit semmi sem igazol jobban, mint a Jézus származása körüli evangéliumi legendák. A kereszténység történetei fényt derítenek arra, hogy a történeti Jézusfigura, századokon át, általánosan elfogadott „testőrökkel”(ez tuti nem jó szó, de fogalmam sincs, mit akarhatott mondani, mi lehetett az eredeti) utazott, magával hordva megannyi hazugságot, amiket ritkán ellenőriztek.

A teológia történelemkutatási módszerei szintén rámutatnak arra, hogy Jézus Krisztus csupán a remény és képzelet aranycsinálásának (más szó kéne) szüleménye, amelyben a messiás figurát teológiai konstrukcióval átformálták valós személlyé – mitikus krisztussá.

Felhasznált irodalom: 

David Fitzgerald, Nailed: Ten Christian Myths That Show Jesus Never Existed at All

David Fitzgerald, Jesus: Myhing in Action, Vol.I.