A bibliatörténészek megegyeznek abban, hogy az evangéliumokat nem azok a személyek írták, akikről hagyományosan el lettek nevezve, azonban, még mindig az az általános, téves nézet uralkodik, hogy az evangéliumok szájhagyományra támaszkodnak vagy éppen az egyes főszereplők között folytatott beszélgetések feljegyzésére, és így négy független vallomással ismerkedhetünk meg. Sőt, a legtöbb szakértő ahhoz a feltevéshez is ragaszkodik, hogy a négy evangélium összefüggéseiben következetes portrét készít egy valós Jézusról.

Közelebbről megvizsgálva az evangéliumokat, hamar felfedezhetjük, hogy csak vágygondolkodásról van szó. Az evangéliumok nem következetesek Jézus jellemének felvázolásában, de éppen életének eseményeivel kapcsolatban sem.

Márk Jézusa egy esendő, szenvedő ember. Nem történik semmilyen csoda születésekor, a története pedig akkor kezdődik, amikor a keresztségnél Isten fiává válik (1:11), – ezt a korai keresztény teológiai nézetet adopcionizmusnak nevezzük. Ő a titkos messiás, nemcsak tagadja istenségét (10:18), hanem elrejti önazonosságát és titokban tanítja követőit (4:11-12). Sok történésznek barátságos a “titkos messiás” cím, de nem gondolják, hogy ez megfelel a valódi Jézus-képnek. Álláspontjuk szerint ez a stiláris elem azt a célt szolgája, hogy megmagyarázzák miért volt Jézus ismeretlen saját kortársai között. Márk Jézusa hagyományos pogány varázs technikákat alkalmaz (varázsszavak, köpdösés) a süketek és vakok meggyógyítására, amely nem mindig bizonyul sikeresnek (7:32-35, 8:23-25). Néha elveszíti türelmét, emberek (8:33, 9:19) és tárgyakkal szemben – például hírhedten megátkozza a fügefát, mert nem volt rajta gyümölcs (11:12-14), – a szakemberek szimbolikus jelentést tulajdonítanak ennek a történetnek. Olykor gonoszkodni is tud – először keményen visszautasítja a pogány asszony lányának meggyógyítását (7:25-27), majd kegyelmez neki. A Gecsemáné kertben, Márk Jézusa a legrosszabbra számít, nyugtalan, retteg, halálfélelme van (14:33,34), agonizálva imádkozik háromszor is, szarkaztikus dolgokat mond tanítványainak (14:35-42). Márk Jézusa többször is elmondja követőínek, hogy még életükben visszajön (9:1, 13:30, 14:62). Kétségek közt hal meg a kereszten, a zsoltáros szavaival: “én Istenem! Én Istenem, miért hagytál el engem!” (Zsolt.22:1)

Máté Jézusa Márkéhoz képest egy feljavított verzió. Máté nem arra hivatott, hogy valami új evangéliumot gyártson, hanem a régi felújításával foglalkozik. Amikor nem Márkot másolja, akkor kijavítja Márk hibáit és kibővíti a narrativát. Jézus tetteit és jellemzőit felnagyítja, rengeteg csodával és gyógyulással fűszerezi a történetet. Máté Jézusa a legzsidóbb Jézus, a Mester, aki felemeli a Torát (5:17-19), ima köntöst visel (9:20-22), megtartja a szombatot (12:1-8), tanít a zsinagógában, gyógyít és csodákat tesz (4:23, 9:35, 14:21). Máté nemcsak Márkot javítja ki, hanem Márk Jézusát is – mindent megtesz azért, hogy Jézus tökéletesnek tűnjön. Márk 6:5-6ban Jézus nem tudott csodát tenni szülővárosában és meglepődik hitetlenségükön. Máténál nincs ilyen, hanem úgy javítja ki Márkot, hogy Jézus “nem tett semmi csodát hitetlenségük miatt” (13:58). Máté mindig hozzáteszi, hogy Jézus életének minden fontos eseményét megjövendölték az Írások. Ezt nem olyan nehéz megvalósítani, mert egyes Ószövetségi próféciák olyan tág jelentéssel bírnak, mint Nosztrádámusz jövendölései, bármire rá lehet húzni (13:35). Vagy ott vannak az önbeteljesítő jövendölések, amelyek a szövegösszefüggésükből lettek kiragadva, mert vagy nem a messiásról jövendöltek (1:23, 27:13-15) vagy nem is próféciák voltak (2:13-15, 2:23). Sőt, olyan messze megy, hogy még az Írásokat is megváltoztatja annak érdekében, hogy mondanivalóját kifejezze – lásd Jézus nemzetségtáblázatát (1:17).

Máténál Jézus sosem mondja, hogy még életükben visszatér, hanem inkább ‘egy napon’, – példázatban magyarázza meg, hogy miért nem tért még vissza (24:42-51). Máté, Jézus utolsó szavait átfordítja héberre. Márk azt szerette volna, hogy a körülötte levők azt gondolják, hogy Jézus Illést hívja (Mk.15:34-35). Sajnos, a szójátéka csak héberül működik, arámul nem – ezért Máté átalakítja, hogy működjön (27:46).

Lukács Jézusa a derűs, csodálatos és rendíthetetlen. Érdekes módon, Lukács vallja, hogy egyedül csak ő adja a hiteles képet Jézusról, és a másik két evangélium mellébeszél. Mégis evangéliumának nagy része Márktól származik (Márk 50% szerepel szinte azonos módon, a többi Mátéból vagy egy hipotetikus Q forrásból). Rengeteg történelmi keretszöveget használ, rendszerint hibásan Josephes Flaviustól. Amikor nem Márktól és Mátétól másol, akkor ellentmondásban van az előbbi evangéliumokkal. Mátéval ellentétben, Lukács egy boldog, aggodalmaktól mentes születési történetet és egy teljesen új nemzetségi táblázatot kínál az ő tökéletes Jézusa számára. Már a kezdetektől, Lukács Jézusa csodálatos és hibátlan. Már 12 éves fiúként is ámulatba ejti aggódó szüleit, amikor elveszítik az úton, hogy a templomban találják meg az írástudókkal vitázni (2:40-52). Sosem esik kétségbe, sosem fél, és szorult helyzetekben is higgadt marad. Márknál nem tud csodát tenni szülővárosában, Máténál nem akar, Lukácsnál mindkettőjüket felülmúlja: nem lepődik meg az ellenséges viszonyulás láttán, meg akarják ölni, de ő csak lazán áthalad a tömegen (4:16-30).

Márk nyughatatlan, agonizáló Jézusával szemben, Lukács Jézusa olyan, mint egy rendíthetetlen japán Gésa a Gecsemáné kertben. Itt már nem érzi szükségét, hogy támogatásul magával vigye Pétert, Jakabot és Jánost. Nem volt nyugtalan és stresszes, sem “halálosan szomorú”, nem esett össze a földön, hanem egyszerűen letérdelt és imádkozott egyszer (nem háromszor), kedvesen kérve Istent, hogy ha lehetséges, akkor ne kelljen kiinnia a poharat (22:42). Itt nem szidta le a tanítványokat, mint Máténál és Márknál, hanem egyszerűen felállt és elindult Júdás érkezésével (22:46).

Csak egyetlen alkalommal nincs tökéletesen felmagasztalva Lukácsnál: amikor egy angyalpár imádkozás közben megerősíti (22:43), majd küzdelmesen imádkozik, verejtéke vércseppekkel vegyülve hull a földre (22:44). Majd hirtelen megszakad a kép és visszatér meditatív állapotba. Miért ez az anomália? – néhány bibliafordításban ez a két vers zárójelben van, a fordítók gyanús beékelésnek találják. A gyanút az erősíti, hogy az angyalpár és a véres verejték a korábbi kéziratokban nem szerepel.

Miközben Márk Jézusa kétségek közt hal meg, Lukácsnál méltóságteljesen és elfogadóan. Lukács kihagyja a 22. zsoltár idézetét és egy másikat használ: “Atyám, a te kezedbe helyezem életem.” (Zsoltár 31:5, Lk.23:46). Márkkal ellentétben, Lukács is megismétli a Máténál elhangzott példázatot szinte ugyanazokkal a szavakkal, hogy az Úr nem jön vissza követői életében (12: 42-46).

János Jézusa egy szuperhős, neki egyáltalán nincs rejtőzködő messiása, radikálisan más személyiséget kap. Kezében van minden kontroll és hatalom, minden időben. Ez a Jézus tudja, hogy Isten, és nem érdekli, hogy ki tud róla. Folyamatosan beszél isteni mívoltáról, önmagát az élet kenyerének nevezi (6:35,41,48,51) és a világ világosságának (8:12, 9:5), jó pásztornak (10:11), feltámadásnak és életnek (11:25). Ő “az út, az igazság és az élet” (14:6). Azt is elmondja, hogy Ő Ábrahám előtt létezett (8:58). Sőt, egyenlővé teszi önmagát Istennel (10:30, 38). Nehéz felfogni, hogy János Jézusát miért nem kövezték halálra istenkáromló kijelentései hallatán.

Jánosnál Jézus nem a szűztől születik, hanem egyszerűen kijelenti, hogy József fia, minden magyarázat nélkül (1:45). Nála nem Betlehembe születik, hanem azt a gondolatot szeretné megerősíteni, hogy a galileai Názáretből származik (1:45-46, 7:41-42,52). A többi evangélistával ellentétben, amikor keresztelő János kijelenti, hogy nem méltó megkeresztelni, az evangélium írója nem erőlteti tovább a történet fonalát. A bűntelen Messiásnak nincs szüksége keresztségre.

Jézus szolgálata Jánosnál szöges ellentétben áll a többi evangélistával. Szerintük munkássága csak egy évig tartott, többnyire Galileában tartózkodott, Jeruzsálembe is csak egyszer ment, mégpedig szolgálata végén. János kibővíti három évre, a tevékenységét többnyire Júdeára és Jeruzsálem környékére helyezi. Többször is bemegy a városba. A szinoptikusoknál, Jézus pályafutása végén, a megfeszítése hetében, borítja fel a templom udvarán a pénzváltók asztalát. Márk azt is elmondja, hogy éppen ezért akarták a zsidó vezetők elfogni és elítélni (Mk.11:18). Jánosnál Jézus kemény fiú, a három éves karrierje azzal kezdődik, hogy megtisztítja a templomot (Jn.2:13-16).

János Jézusa egészen más stílusban beszél. Nem példabeszédben, hiányzik a cinizmus, nincs Hegyi beszéd, nem kell a kisgyermekeket hozzá engedni, nem kell a föld liliomait megnézni, nem kell odafordítanod a másik arcodat. A többi evangéliumban a szegények és elesettek szolgája, de Jánosnál alig esik szó ilyesmiről. Ő egy “Fidesz-KDNP-s” Jézus.

Ki más utálná a liberálisoknál jobban Jézust, mint a zsidók. Bár Máténál a rabbi Jézus egy igazi zsidó, Jánosnál Jézus utálja a zsidókat. Nemcsak az áruló vezetők és a képmutató gazdag zsidók antipatikusak számára, hanem kollektíven az egész nemzet. A többi evangélium alig használja a ‘zsidó’ szót (Máté/Lukács 5, Márk 6), de Jánosnál 71-szer szerepel és legtöbbször antiszemita stílusban. A zsidók úgy vannak lefestve, mint az ellene összeesküvők (5:16), szavain zúgolódók (6:41), akik titokban meg akarják ölni (7:1-11,25,35), akik démont látnak benne és nem értik tanítását (8:44,52) vagy éppen istenkáromlása miatt köveket ragadnak (8:59). Mindez nagyon furcsa, hiszen ők a választott nép és Jézus egy közülük.

Ha Jánosnak hinni lehet, akkor az úrvacsora sosem történt meg és Jézus sosem hozza létre az oltári szentségeket. Ellenben, egy nyilvános kapernaumi beszéde során, amelyet egyetlen evangélium sem említ, önmagát élő kenyérnek nevezi – amely felháborítja zsidó hallgatóságát, nem értik mit jelent enni a testét és inni a vérét (6:51-58). Bár Lukács többször beszél az úrvacsoráról, mint a húsvéti vacsoráról (Lk.22:7,15-18), János teljesen átértelmezi, nem kell megenni a húsvéti bárányt, hanem Ő a húsvéti bárány. Semmiképpen sem mondhatja, hogy fogyasszák el a húsvéti vacsorát, hiszen az utolsó vacsora húsvét előtt volt (13:1,2).

Miközben a többi evangéliumban Jézus órákat tölt a Gecsemánéban, János Jézusa a tanítványok lábait mossa (13:4-12) és a felházban hosszas beszédet tart a tanítványainak (14-17 fejezetek). Alig érkezik a Gecsemáné kertbe, amikor Júdás megjelenik (18:1,2). Jánosnál a szuper-Jézus nem sír, angyalok nem sietnek megvigasztalni. A 17-ik fejezet arról szól, hogy az Atya hogyan dicsőíti meg.

A többi evangéliumban Jézus kétségek között kérdezi, hogy tényleg végig kell-e mennie ezen a tortúrán. De Jánosnál Jézus öntelten mondja: “Vajon nem kell kiinnom a poharat, amelyet az Atya adott” (Jn.18:11). Mintha a többi evangélium Jézusát nyilvánosan megvetné: “kérjem az Atyát, hogy mentsen meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem!” (12:27).

Amikor János Jézusát elfogják, teljesen kontrollálja a helyzetet. Júdás nem csókolhatja meg, a katonáktól megkérdezi, hogy kit keresnek, amikor kijelenti önmagát, akkor a megdöbbenéstől földre esnek (18:6). Máté Jézusa próféciát teljesít, amikor nem szólal meg, Jánosnál nem hallgat (18:20,21,23, 34,7, 19:11).

János és a szinoptikusok közötti különbözőség ellenére, János is Márkot másolja több helyen. Ezt onnan tudjuk, hogy Márknak sajátos stílusa a különböző beékelések – amikor szendvicset készít és egy történetbe egy másik elbeszélést ékel, hogy elérje mondanivalója drámai hatását. Earl Doherty néhány példát is megemlít Márk Passiójából: Péter tagadása két részből áll (első részben Péter beoson a főpap udvarába kémkedni Jézus után – 14:53,54 – majd a történet folytatódik Jézus kikérdezésével, 55-56 vers, – ezután Márk visszatér Péterhez, amikor háromszor letagadja Jézust a 66-72 versekben). Jánosnál is felfedezhető ez a felosztás (Jn.18:15-27). A történethez nem sokat ad hozzá, csak saját értelmezését juttatja érvényre. Jánosnál Jézus Húsvét estéjén hal meg, nem pedig a szinoptikus általi következő napon. Ezt valószínű csak azért teszi, hogy Jézus halála és a húsvéti bárány szimbóluma összeérjen.

János keresztre feszítésénél, Jézus nem engedi, hogy bárki is hordja a keresztjét. Még a kereszten is Jézus a főnök, kiosztja a szerepeket Jánosnak és az anyjának – sőt, még a katonáknak is szól, hogy szomjas. Nincs kétségbeejtő felkiáltás, nincs mások megbocsájtásáért könyörgés, és nincs csevegés a másik két latorral sem. Amikor eldöntötte, hogy vége, akkor kijelenti, hogy munkája ‘elvégeztetett’. Senki sem öli meg Jánosnál Jézust, hanem saját maga kiadja lelkét. Ahogy korábban is mondta, “Senki sem tudja elvenni az életet tőlem, csak ha magam teszem le” (10:18).

Az evangéliumok egymástól eltérő indoklást adnak arra a kérdésre, hogy miért akarták a zsidók megölni Jézust. Márknál, miután Jézus meggyógyítja az elszáradt kezű embert a zsinagógában karrierje elején, a farizeusok azonnal elkezdenek tervet szőni ellene (Mk.3:6), azonban ez elég furcsa, mert Jézust nem fogják el a 11-ik fejezetig, és amikor megteszik, a farizeusoknak semmi közük hozzá (Mk.11:14). Lukács Jézusa csak az utolsó héten rejtőzködik a zsidó vezetők elől, miután a templom udvarán felborította a pénzváltók asztalát (Lk.19:47,48). Máténál egyáltalán nincs összekötve ez a két esemény. A papok és az írástudók csak két nappal húsvét előtt gyűltek össze, hogy megbeszéljék Jézus elfogatását (Mt. 26:3,4).

Történetesen, a mindent tudó Máté ismeri Jézus ellenségeinek összes titkos találkozóját (26:2, 28:11-15), sőt azt is tudja, hogy mit mondott az angyal Józsefnek álmában (1:20, 2:13,19,22).

János Jézusa a három éves pályafutását éppen a templomudvar megtisztításával kezdi, ezért amikor a zsidók meg akarják ölni Jézust, akkor Lázár feltámadása miatt tennék (11:43-53), mely esemény nem is jelenik meg a többi evangéliumban.

További összeférhetetlen események sorát lehetne sorolni Jézus születésével, halálával, vagy éppen Júdás elárulásával kapcsolatban. A lényeg, hogy semmiképpen sem lehet harmonizálni az evangéliumokat. Csak találgathatunk, de semmi pontosat nem tudunk Jézus életéről, egyetlen pontos dátum sincs: sem születéséről, sem haláláról, sem bevonulásáról, sem mennybemeneteléről. Pedig a történetírók sok jelentéktelen eseményt pontosan feljegyeztek – még azt is tudjuk, hogy Kleopátra melyik nap helyezett áspiskígyót a keblére (i.u.30, Augusztus 12) vagy Pompej pusztulásának napját.

Úgy tűnik, az evangéliumok által bemutatott Jézus annyira különbözik, mintha nem ugyanarról a személyről beszélnének. A történészek saját tetszésük szerint több tucat egymással ellentmondó “történelmi” Jézust tudtak már összerakni az idők során. A szakemberek egyetlen tényt szoktak igyekezetükben elfelejteni: az evangéliumok nem véletlenül mutatnak be négy különbözőegymással összeegyeztethetetlen Jézust, hanem szándékosan teszik ezt. Történészek nem tesznek ilyet valós emberekkel és eseményekkel, csak regényírók vagy mítoszépítők.

Ez a négy evangélium valódi képe: egymásnak ellentmondó, hibákkal teli, ismeretlen szerzőktől, hamis szemtanúkkal, átírásokkal és másolásokkal, mindezt egyetlen forrásból eredeztetve, amely inkább egy irodalmi fikció.

Felhasznált irodalom:

David Fitzgerald, Nailed: Ten Christian Myths That Show Jesus Never Existed at All

David Fitzgerald, Jesus: Mything in Action, Vol.II.